Index Vakbarát Hírportál

Megint megveszi az Arsenal aktuális csapatkapitányát a Barcelona

2014. augusztus 8., péntek 19:05

BBC szerint az Arsenal megegyezett a Barcelonával arról, hogy Thomas Vermaelent 15 millió font körüli összegért elengedik Londonból. A 28 éves belga válogatott hátvéd a hírek szerint a hétvégén fog megegyezni a személyes feltételekről a nyáron kinevezett José Enrique csapatával.

Vermaelen 2009-ben 10 millió fontért érkezett az Arsenalhoz, ahol hamar meghatározó játékossá vált, és Fabregas eligazolása – hogy-hogynem, őt is a Barcelona vette meg – után ő kapta a csapatkapitányi karszalagot. De londoni karrierje nagyjából itt is ért véget, hiszen a Mertesacker-Koscielny-páros összeállását követően csak alkalomszerűen tért vissza a kezdőbe. A vébét is megjáró belga védőért a nyáron bejelentkezett a Manchester United, de tőlük Arséne Wenger egy extra védőt - valószínűleg Chris Smallingot - is szeretett volna cserébe kapni, ebbe pedig Louis van Gaal nem ment bele.Így került a képbe a Barcelona.

Az átigazolási szezonból kizárt, majd visszaengedett katalán csapat idén már vett egy védőt, méghozzá a Valenciától a 30 éves Jeremy Mathieut. De persze az évek óta húzódó védőproblémák orvoslása mellett azért folytatódott a galaktikus-trend is: Luis Suarezt 75 millió fontért hozták el a Liverpooltól.

Rovatok