Index Vakbarát Hírportál

A Barcánál fogalmuk sincs, ki lesz a kapus

2014. augusztus 12., kedd 09:00

A Barcelonától a nyáron ment el Victor Valdés, aki az utóbbi években kezdőkapus volt a klubnál, úgyhogy most nyáron három kapus is versenyez az új edzőnél, Luis Enrique-nél a csapatba kerülésért. 

A Borussia Mönchengladbachtól érkezett német ter Stegen a Nice ellen 1-1-re végződött barátságoson állt a kapuban, ott meggyőző volt, viszont ő korábban már megmutatta, egészen nagy bakikat tud csinálni, a német válogatottban és korábbi csapatában is hibázott ugyanolyan helyzetben. 

A chilei válogatottban nagyot teljesített Claudio Bravo a világbajnokságon, a nyáron meg is vásárolták őt, csakhogy a Napoli ellen, amikor először kezdett, összehozott egy gólt, Dzemaili negyvenméteres lövését ejtette be kapujába. Mentségére legyen mondva, hogy bravúrjai is voltak, Hamsik fejesét például gyönyörűen tolta ki. 

És ott van még az a Jordi Matip, aki eddig a legtöbbet védte, a Recreativo elleni első, és a finn HJK elleni legutóbbi mérkőzésen is ő állt a kapuban. A saját nevelésű kapus azt mondta a 6-0-ra megnyert meccs után, hogy nagyon magabiztosnak érezte magát, szeretné nehézzé tenni riválisai munkáját. 

Ennyi mérkőzés alapján még nem dőlt el, ki lesz az elsőszámú, így gondolja ezt a néhány hónapja kinevezett Luis Enrique is. "Mindenkinek hasonló problémákat kívánok, három nagyszerű kapusom van. Nagyon nehéz lesz eldönteni, melyikük kezdjen" - értékelt a szakember, akinek még egy barátságos meccse van tesztelni, augusztus 24-én az Elche ellen már kezdik a bajnokságot. 

Egyébként a rivális Real Madridnál is hasonló harc várható, Diego Lopez ugyan elment a Milanhoz, de nem lett tisztább a kép. Iker Casillasnak nem lesz könnyű dolga a vb-n a Costa Rica-iakkal befutott Keylor Navasszal szemben sem, egyelőre annyi biztos, hogy a Sevilla elleni keddi európai Szuperkupa-döntőben Casillas fog kezdeni. 

A bajnoki címvédő Atlético Madridnál is kapushelyzet állt elő a nyáron. A Chelsea három év után visszarendelte a belga Thibaut Courtois-t, helyette a Benficában védő Jan Oblak védett, a 21 éves szlovén állt a kapuban a portugál csapat Európa Liga-döntőjében is, valószínűleg ő lesz az elsőszámú az Atléticónál. 

Rovatok