Index Vakbarát Hírportál

Hölgyem, jobb, ha elhagyja Varsót

2014. augusztus 13., szerda 10:23

Miközben a lengyel Legia Warszava fellebbezést adott be az UEFA-hoz, folyamatosan halálos fenyegetéseket kap az a Marta Ostrowska, akit felelősnek tartanak a csapat kieséért. A lengyel hatóságok azt tanácsolták a klub alkalmazottjának, hogy hagyja el Varsót, amíg nem csillapodnak az indulatok a városban.

Mint ismert, a Legia hiába verte összesítésben 6-1-re a skót Celticet, az eltiltott Bartosz Bereszynski becserélése miatt a második, 2-0-ra megnyert mérkőzést végül 3-0-ra bukták az UEFA szabályai szerint, így összesítve 4-4-gyel, idegenben rúgott góllal a Celtic jutott tovább a BL-ben.

A Daily Record szerint Ostrowskát többször felhívták már a címe felől érdeklődve, de komolyabb fenyegetéseket is kapott.

A klub többségi tulajdonosa, egyben elnöke, Dariusz Moiduski így nyilatkozott: „A csalódás nem írja le azt, amit érzünk, sokkal inkább frusztráció és harag van bennünk. Elismerjük, hogy hibáztunk, de a büntetés, amit ezért kaptunk, egyáltalán nem igazságos, és szembe megy mindennel, amit ez a sportág képvisel.”

Rovatok