Index Vakbarát Hírportál

Bajner Bálintot osztja az edzője

2014. augusztus 17., vasárnap 10:39

A Dortmund B csapatától a nyáron az angol másodosztályba igazolt Bajner Bálint beilleszkedése az angol közegbe egyelőre nem zökkenőmentes. A múlt heti debütálásán edzője szerint annyira kimerült, hogy le kellett cserélni. Mick McCarthy kijelentette: welcome to the Championship, igaz, akkor Bajner a Nemzeti Sportnak azzal magyarázta korai cseréjét, hogy megbeszélték már előre, és azért cserélték le a szünet előtt, hogy az edzője meg tudja tapsoltatni a közönséggel.

Azóta az edzője túl van egy beszélgetésen Bajnerrel. Mick McCarthy szerint Németországban Bajner megnyert minden fejpárbajt, és bajban volt, ha nem esett el, ha csak hozzáértek, amire McCarthy azt mondta neki, itt még nagyobb bajba kerül, ha elesik ilyenkor.

Elkéstek Bajnerrel

Bajner Bálint példáján keresztül mutattunk rá a magyar futballszakmában lévő hiányosságokra. Olvassa el interjúnkat vele.

„Erre mondtam neki, hogy állj fel, és ne keress kifogásokat. Láttuk az előszezonban, hogy mire képes, jó lesz ő nekünk”, mondta. Szerinte egyelőre még tökéletesen idegen számára ez a közeg.

Szombaton Bajner a 82. percben állt be a Reading otthonában, de csapata 1-0-ra kikapott, ezzel az Ipswich két forduló után három ponttal a 13. a Championshipben. Ezután nem meglepő, hogy volt olyan szurkoló, aki csak annyit írt, hogy NO BAJNER, NO PARTY.

Rovatok