Index Vakbarát Hírportál

Barca: 11 nap maradt ez eltiltásig, újabb tízmilliókat költhetnek

2014. augusztus 21., csütörtök 11:23

A FIFA szerdán jelentette be, hogy elutasítja a Barcelona fellebbezését, és eltiltja őket az igazolásoktól 2016. januárjáig, igaz a mostani transzferidőszak végéig még vehetnek játékost.

A klub késő este közleményben reagált, ebben azt írták, hogy nem fogadják el a nemzetközi futballszövetség álláspontját, mert "az sérti világszerte elismert akadémiájukat".

A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak az ügyben, és amíg döntés születik, na meg lezárul az augusztus 31-ig tartó nemzetközi átigazolási időszak, szeretnének további játékosokat venni, ha tényleg nem vehetnek senkit az elkövetkezendő másfél évben. 

A sport.es úgy tudja, megvásárolnák az atléticós Kokét, de visszaküldenék őt még egy idényre a bajnoki címvédő madridi klubhoz. Vinnék a Borussia Dortmundtól Reustt, akit több más nagy klub is akar, és ott van még a fiorentinás Cuadrado, akit már egy ideje próbálnak elhozni, de megegyezés még mindig nincs az ügyben. A brazil Douglas is érkezhet a következő napokban, róla a Sao Paulóval állnak tárgyalásban. 

Az eredeti ítélet szerint már ezen a nyáron sem vehettek volna senkit, de fellebbeztek, ezzel időt nyertek, és el is vertek 162 millió eurót. Megszerezték a csatár Luis Suárezt, két védőt, Thomas Vermaelent és Jeremy Mathieu-t, két kapust, Marc-André ter Stegent és Claudio Bravót, valamint a középpályás Ivan Rakiticet.

Áprilisban a FIFA egyszerre büntette meg a Barcelona csapatát és a Spanyol Labdarúgó Szövetséget (RFEF) a katalán klub szabálysértései miatt, melyeket a 18 éven aluli játékosok igazolásánál követtek el a 2009–2013 közötti időszakban

Rovatok