Index Vakbarát Hírportál

Törölte az UEFA a Fradi büntetését

2014. szeptember 6., szombat 10:35

Eredményesnek bizonyult az FTC az UEFA Fellebbezési Testülete felé benyújtott fellebbezése az UEFA Fegyelmi Bizottsága által az FTC - Sliema Wanderers mérkőzéseken tanúsított bizonyos szurkolói magatartások miatt első fokon kiszabott fegyelmi büntetések ellen

– olvasható a Fradi.hu közleménye.

Az UEFA rasszista, revizionisa és szélsőséges szurkolói magatartás miatt sújtotta 20 ezer eurós pénzbüntetéssel és szektorbezárással, ám a szeptember 4-i, svájci meghallgatáson az FTC képviselő sikeresen érveltek, valamint mutatták be a klub „kirekesztés elleni kampányát, és ismerteték az új stadion beléptető rendszerét is.”

Az európai szövetség indoklás nélkül törölte el a büntetést, így a klub nem hárítja tovább a 20 ezer eurós összeg megtérítését a vétkes szurkolókra.

Orosz Pál és dr. Berzeviczy Attila másik két ügyben is álmondt a klub álláspontját, miután a Rijeka elleni EL-selejtező miatt 50 ezer eurós büntetést kaptak, illetve egy találkozót zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk – ezek kapcsán még nem született döntés a fellebbezés után.

Rovatok