A legutóbbi szezonban a harmadik helyen végzett a spanyol másodosztályban a Barcelona B csapata. Osztályozót a szabályoknak megfelelően nem játszhatott, így nem volt esélye, hogy esetleg felkerüljön, hiszen egy klub két csapata nem szerepelhet ugyanabban a ligában.

A B csapatban akkor sem, most sincs 21 évesnél idősebb játékos, tényleg az akadémiáról kikerülő játékosok gyakorlóterepe, nincs külső erősítés. Olyan tudást szerezhetnek meg, amire a saját korosztályukban esélyük sincs.

19 évesen felnőttekkel szemben cselezni egész más, mint a saját korosztályban, hiszen az ellenfél sokkal rutinosabb, már egy tekintetből leveszi, merre akar a fiatal titán a labdával elindulni, illetve azonnal feltűnik neki, merre akar passzolni, mert gondolatban gyorsabb.

A B csapat ugyanakkor kitűnő ugródeszka, elég csak Munirra vagy Sandróra gondolni, hiszen ők is játszottak benne, azóta pedig már feljebb is léptek. Előbbi az első fordulóban, utóbbi a második fordulóban mutatkozott be az A csapatban, és mindjárt gólt is lőttek. Sandro ráadásként győztes találatot jegyzett a Villarrealnál, egy idegenbeli rangadón, míg Munirt azóta már a felnőtt válogatottban is bedobták.

Tökéletesen működik tehát a rendszer, a La Masiáról Messiék mellett bevethető tehetségek kerülnek ki, ami a modell legfontosabb célja.

De egyelőre maradjunk a Barcelona B-nél, hiszen ide vágyakozik a 16 éves Tajti Mátyás, aki augusztusban költözött be abba az intézménybe, ahová alighanem minden fiatal vágyakozik a világ minden pontjáról.

Ide bekerülni hatványozottan nehéz, mert a klub filozófiája egyértelművé teszi, hogy 60 százalékban katalán gyerek kerülhet be, 25 százalékban spanyol – a nem kis országot teljes egészében lefedi a megfigyelői illetve kiválasztói hálózat –, a maradék 15 százalékot úgy töltötték fel, hogy Tajtinak is helyet szorítottak. Egyelőre a Juvenil B-ben, de ez sem kevés, hiszen profi szerződése van, ezt nem kapott mindenki.

Ahogy összejött a 24 játékos augusztus elején, ha életben és érvényben marad a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tiltása, akkor egy ideig ők lesznek az utolsók, akiket megszerezhetett a klub.

Ahogy összejöttek, öt tornára vitték el őket, hogy lemérjék, kinek milyen a gondolkodási sebessége, a passzolási pontossága, mennyire érti a játékot, elsősorban meccseken teszteltek, nem edzésen.

Augusztus végén írta azt Tajti a Facebookon – a szabályok tiltják az interjúadást, a klub így óvja játékosait –, hogy ott az edzések vérre mennek. Ezen igazából csak magunk lepődünk meg, hogy az edzések tényleg edzések, nem pedig lötyögések, és minden másodperce kihasznált, minden másodpercben koncentrálni kell, nem fér bele a holtidő, ami itthon természetesen igen.

„Félre is értették néhányan ezt a bejegyzést, pedig semmiféle sértő célzat nem volt benne. Egyszerűen csak leírta azt Matyi, amit kint tapasztalt, és ami itthon is bosszantotta. Volt, hogy egy edzés után nekem panaszkodott mérgesen, hogy a többiek nem veszik komolyan a gyakorlást. Azt hiszem, a tehetsége mellett épp ez a belső elszántság és motiváció juttatta el őt a Barcához” - ezek már az apuka, Tajti József szavai, aki a felcsúti akadémia szakmai igazgatója.

Természetesen a fia magas labdát adott, ezért kihagyhatatlan volt a kérdés, miért nem edzenek maximális intenzitással a gyerekek itthon.

„Évek óta ez a kérdés foglalkoztat, hogyan lehet belenevelni a gyerekekbe ezt a mentalitást. Lehet, hogy már a kiválasztásnál meg kell szűrni azokat, akik nem fognak teljes erőbedobással küzdeni. Hiába ügyesek, ők csak ügyesek maradnak, és nem olyanok, akikre nekünk, és a magyar labdarúgásnak is szüksége van. Számomra is tanulság, ha valaki nem fog keményen dolgozni, azt el kell tanácsolni. Nem érdekel, ha elmegy tőlünk, és esetleg egy másik akadémián fog győztes gólt lőni épp ellenünk. A többieket nem húzhatja vissza. A többiekbe pedig bele kell nevelnünk, hogy maximális erőbedobás nélkül nincs eredmény.”

Tajti Barcelona-mezben egyszer látta a fiát, a Reallal egy szlovák tornán találkoztak, 2-2 lett, és akkor olyan visszajelzéseket kapott, miszerint jó benyomást tett a szakemberekre a gyereke.

Azon a tornán, és máskor is látszott, a játékosok legfontosabb feladata, hogy megértsék azt a filozófiát, amit az edzők kérnek tőlük, és aminek az alaptétele: nem közeledni, hanem éppen távolodni kell a labdától, hogy mindig megjátszhatóak legyenek.

A Barcelona B idei meccsei közül kettőt is megnéztem a helyszínen. Előbb a Sabadellt verték 3-1-re, majd a Zaragozát 4-1-re.

Mindkétszer tökéletesen látszott, ugyanazt a rendszert játsszák, mint a nagyok: a 4-3-3-at. (Nálunk Pintér egy vadidegen felállással próbálkozott a válogatottal az északírek ellen, egy normális struktúrában korosztályok épülnek egymásra ugyanabban a játékrendben, hogy amikor feljebb kerülnek, egyből tudják, hol és mit kell játszaniuk.) A széleken vezetik a támadásaikat, jól passzolnak, bár természetesen nem azzal a sebességgel, mint a nagyok. Labdabiztosak, ha elsőre nem fut végig egy támadás, nekifutnak még egyszer, mint a kézilabdában, újrakezdik a figurát. Mez nélkül is felismerhetőek a játékuk alapján.

Szembetűnő ugyanakkor, mennyire esetleges hibákat követnek el a védekezésben: a Sabadell úgy fejelt gólt szögletből, hogy az öt védő rosszul fogta le a területet, így az előrelopakodó Olivas könnyedén fejelte a kapuba labdát. A Zaragoza a jobb oldalon került hármas létszámfölénybe, és ki is használta.

Szembetűnő az is, hogy innen védőt egykönnyen nem fognak felvinni, mert a jobb oldali Patric egy értelmezhető megoldással hozta le az első meccset, a másodikon is hatalmasakat hibázott, le is kellett cserélni.

A balhátvéd Grimaldóról viszont azt hiszem, hallani fogunk még, és Edgar Ié is feljebb léphet, de amíg kész lesz Piqué mellett játszani, az még két év. Ő amúgy egy portugál középső védő, csak kicsit még vékonyka.

Ami az A csapatnak a baja, megvan tehát kicsiben is: nincsenek kimagasló védők.

A középpályán Samper ügyes, de még sokat kell gyorsulnia, sokat vár a passzokkal. Ha viszont indít, 75 százalékos pontossággal teszi. Nem véletlen, hogy már az Arsenal látókörébe is bekerült.

A horvát csodagyerek, Halilovics ugyanakkor súlytalan. Ő ugyanúgy ballábas, ugyanannyi centi, amennyi Messi, de míg az argentin 18 évesen már BL-meccsen is bevethető volt, a horvát még nagyon nem. Minden mozdulata kiismerhető, a spanyol kettő még nem az ő szintje és tempója. Könnyen szerelik, mert megadja erre az esélyt. Ezért sem szabad majd türelmetlenül ítélkezni Tajti felett, ha majd 18 éves lesz. És ezért lesz majd érdemes figyelni a horvátot, mennyit tesznek hozzá a játékához, hogyan építik.

Maxi Rolón éppúgy Rosarióban született, mint Messi, nyilván az ottani megfigyelő ajánlotta a katalánok figyelmébe, ő már 19 lesz januárban, nem vállalunk nagy kockázatot, ha azt mondjuk, a város két játékosa nem fog ebben a szezonban, de valószínűleg a következőben sem a nagy csapatban együtt játszani.

A legnehezebb helyzetben a két csatár, Adama és a kameruni Dongou lesz. Előbbi a városban született, gyors jobbszélső, de hogy Pedro szintjét elérje, még ahhoz is fejlődnie kell.

Dongou egy erős középcsatár, ő áprilisban már 20 éves lesz, iszonyú komoly döntés vár rá a nyáron, hová menjen, mihez kezdjen. Mert Suarez és Messi mellett Munir is előtte van, és Sandro is.

Mindezzel érzékeltethető, milyen a konkurencia, és mennyire észnél kell lennie, ha valaki nem annyira extrán tehetséges, hogy eljut az első csapatig, mikorra időzítsen egy váltást.

Tajtinak egyelőre jó a sajtója, a katalán szaklap, a Sport vagy megérzése, vagy a szakemberek visszajelzései alapján hamarosan a menők közé kerülhet. De addig még elképesztően sok tanulás és munka vár rá.

Még ennél is több munka vár a 11 éves Mari Zoltánra. Neki egy videóval indult el a karrierje, amit az édesapja eljuttatott a klubhoz, tíz percen belül válaszoltak rá és a városba hívták őket, mert megtetszett nekik, hogyan bánik a labdával 7 évesen.

Az egyik kiválasztó azt mondta az édesapának, olyasmi van ebben a kisfiúban, ami másokban nem. A 15 százalékos szabály itt is érvényes, és brazilok, argentinok mellett fejlődik. A család saját költségén a városba költözött két éve.

Az apuka hátrahagyta a magyarországi vállalkozását és Barcelonába ment, hogy a gyereke a klub iskolájába járhasson.

Míg a hazai akadémiák általában úgy épültek fel, hogy 14 évesen kerültek be az intézménybe a gyerekek, a Barca iskolája már 10 éves kor előtt is várja a gyerekeket, innen a következő lépcső a La Masia, ha valaki kellően tehetséges, ha nem, akkor nem veszik fel.

Nem kicsi tehát a tét, de Mari bízik a kiválasztók értékítéletében. Hogy mennyire fontos eleme egy ilyen kiválasztó a klubnak, gondoljunk bele, mennyi pénzt szerezhetnek, ha ötből akár csak egy 10 évesen kiszemelt játékos befut. És aki később bemutatkozik a legjobbaknál. Nyilván a klub ebben a pozícióban is azokat alkalmazza, akik kevésszer hibáznak, és túlnyomó részben csalhatatlanul észreveszik, kik viszik valamire. Pontosabban azt tudják a legbiztosabban szűrni, kik nem viszik semmire.