Index Vakbarát Hírportál

Nagyon kínos kérdéseket kaphatott Pintér

2014. szeptember 17., szerda 11:28

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 14 órától tart rendkívüli elnökségi ülést, amelyen a Csányi Sándor elnök vezette testület meghallgatja Pintér Attila szövetségi kapitány és párbajtársai szakmai beszámolóját az északírek elleni 2-1-es vereségről, ahol a közönség jól hallhatóan Pintér távozását követelte.

Casillas és Pintér reakciója a füttyszóra

A Real Madridban 15 éve védő Iker Casillast, aki nem mellékesen a klub egyik ikonja, a Bernabeu stadionban kifütyülte a közönség a 2-1-re elveszített, Atletico elleni városi derbin. Ilyenre még sohasem volt példa, hiszen Casillas háromszoros BL-győztes és ötszörös spanyol bajnok, Európa- és világbajnok. „A közönség véleménynyilvánítása igen fontos nekem, tiszteletben tartom, és továbbra is úgy tisztelem őket, mint mikor megtapsoltak” – mondta a kapus. Pepe erről úgy nyilatkozott, hogy a közönségnek mindig igaza van.
Pintér kifütyülése után azt mondta: volt, akinek tetszett a játék, volt, akinek nem. Ő amúgy nem is hallotta, hogy neki kiabáltak volna.

Csányi erről már kedd este beszélt a Corvinuson, ahol meg is szavaztatta a hallgatókat, maradjon-e vagy menjen a szakember. A többség Pintér menesztésére szavazott, ami nem meglepő, bár az ő véleményük a kérdésben nem releváns.

Az MLSZ aztán szerdán közleményben tudatta, hogy konkrét lépés egyelőre nem lesz. "A korábbi gyakorlatnak megfelelően meghallgatja Pintér Attila szövetségi kapitány beszámolóját is, de a továbbiakról döntés nem várható" - adta ki a szövetség.

Az elnökség ugyanakkor vélhetően szembesíti Pintért a szakmai hibáival. Kovács Ferenc sportigazgató már régebben utalt arra, hogy nem kellően voltak felkészítve a játékosok, az elnöknek pedig személy szerint az első félidei defenzív, elképzelés nélküli játék nem tetszett. Felrótta Pintérnek, nem volt olyan kisugárzása a csapatnak, hogy meg akarja nyerni a meccset.

Ehhez társultak még Pintér szakmai hibái, nem öt védővel játszott az ellenfél, ahogy ő valamilyen rejtélyes okból várta, ezért a magyar 3-4-3-as alapfelállással már eleve elhibázott.

Lipták már a felkészülés alatti edzéseken panaszkodott a lábára, ennek ellenére nem hagyott bent egy biztonsági cserét. A középső védő kiválásával 10 játékosunk maradt az utolsó 10 percre, amire nem reagált azonnal a csapatszerkezet megváltoztatásával.

Az ellenfél egyetlen komoly játékosát, Kyle Laffertyt nem sikerült kikapcsolni, gólt lőtt és gólpasszt adott.

Nem egy mérkőzés, hanem féléves ténykedése alapján megállapítható: még a jelenkori hazai viszonyok közt is lehetne erősebb, jobb felfogásban, taktikailag sokkal jobban felkészített válogatottal felvenni a versenyt az Európa-bajnoki selejtezőkön. Emellett félő, hogy a 63 játékos kipróbálásával elértékteleníti a válogatottságot, miközben Stieber Zoltán (Hamburg) és Szalai Ádám (Hoffenheim) a keretben sem volt az északírek ellen.

Pintér nyilván felhozza a mentségére Lipták sérülését, bár az is megkérdőjelezhető, neki egyáltalán helye van-e a magyar válogatottban.

Várhatóan időt fog kérni, mert ő megvalósulni látott olyan taktikai elemeket, amelyeket az összetartásokon már gyakoroltak. Hangoztatja és sulykolja a tolódást, mint eddig is, és pozitívumnak tartja az új és fiatal tagok beépítését.

Gera Zoltán sérülésére is hivatkozik majd vélhetően, mint stratégiájának egyik alapkövére, ami az egyik edzésen kiesett. Bízik abban, hogy vissza tudjuk szerezni az elveszített pontokat egy bravúrral, mert szerinte továbbra is elérhető a harmadik hely. Bízik a további összefogásban és az összetartásokban, amik majd eredményt hoznak, akár már Bukarestben vagy Feröeren is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy szakmai oldalról ki tesz vagy ki tehet fel kérdéseket Pintérnek.

A korábbi kapitány, Gellei Imre vezette szakmai bizottság egy átfogó jelentést készített, amiben Pintér elmúlt nyolc hónapját elemzik.

A pletykák szerinti egyik lehetséges utódjelölt, a tavaly még litván kapitány, László Csaba azt mondta az Indexnek, őt senki sem kereste az MLSZ-ből eddig. László a kölni főiskolán végzett, Pintér után 2004-ben épp ő irányította a Ferencvárost.

Pintér meghallgatásának végeztével, szerda délután az MLSZ annyit közölt: "az elnökség zárt körben értékelte az írásos dokumentumokat, válaszokat, illetve a vitában elhangzottakat, és várhatóan csütörtökön határoz a következő lépésekről".

Rovatok