Index Vakbarát Hírportál

Jó, hogy meg nem ölte Balotellit a világ legköcsögebb kapusa, Adrian

2014. szeptember 20., szombat 20:15

Az első félidőben ütközött a West Ham kapusa, a spanyol Adrian a Liverpool csatárával, Mario Balotellivel, aztán majdnem összeverekedtek. Az olasz véletlenül esett a spanyolra, ám az úgy reagált, mintha az összes hölgyrokonát szidta volna Balotelli: előbb odarúgott, majd a támadó fölé térdelt, az arcába hajolt, és úgy kiabált meg gesztikulált, mint aki agyon akarja ütni.

Balotelli persze nem hagyta magát, fölugrott, és homlokukat egymásnak feszítették, míg meg nem érkeztek a liverpooli csapattársak. Adriánt azonnal ki kellett volna állítani, de csak sárgát adott neki a bíró, Balotellinek szintén.

Mario Balotelli Fight With Adrian

Nem ez volt a kapus utolsó köcsögsége, a második félidőben is megúszott egy pirosat. Egy védés után kipattant róla a labda, utánament, megfogta, de közben úgy csúszott, hogy lábát felemelte, és beletaplalt az érkező Borini combjába. Ez még egyértelműbb kiállítás volt, a bíró persze nem fújt semmit, bevette, hogy Adrián véletlenül csúszott bele az ellenfélbe.

A meccset 3-1-re nyerte a West Ham.

Rovatok