Index Vakbarát Hírportál

A legnagyobb bánatom, hogy lemaradtam C. Ronaldóról

2014. szeptember 20., szombat 08:51

Arsene Wengert sokszor támadták már azért, mert nem elég bátor a játékospiacon, és nem igazol olyan játékosokat, amelyekkel eredményesebb lehetne az Arsenal. Most beszélt két nagy kudarcáról, még ma is sajnálja, hogy lemaradt Cristiano Ronaldóról és Didier Drogbáról.

„A legnagyobb bánatom, hogy nagyon közel voltam ahhoz, hogy leigazoljam Cristiano Ronaldót. És nemcsak nem szereztem meg őt, hanem ráadásul a Manchester Unitedhez ment, és természetesen ez a mai napig fáj” – emlékezett vissza Wenger.

Ronaldo 18 évesen, 2003-ban hagyta el a Sporting Lisbont és lett a United játékosa, ahol végül hat évet futballozott, és többek között nyert három bajnokságot és egy Bajnokok Ligája-döntőt.

Wenger egy másik klasszist is a csapatába szerződtetett volna, de Didier Drogbát sem tudta valamiért leigazolni. Az Arsenal-edző már akkor felfigyelt az elefántcsontparti csatárra, amikor az még relatíve ismeretlen volt. „Nagyon szerettem volna Didier Drogba menedzsere lenni, két okból is. Az egyik, amikor még nem egy topligában, a Le Mans-ban játszott, már akkor tudtam, hogy jó játékos, de mégsem igazoltam le. A másik, hogy nagyon sok keserűséget okozott nekünk nagy mérkőzéseken, és ha nálunk van, sosem lett volna ekkora a fájdalom.”

Drogba a Le Mans után a Guingampba, majd a Marseille-be igazolt, mielőtt a Chelsea egyik kulcsjátékosa lett volna.

Rovatok