Index Vakbarát Hírportál

Szétszedik Balotellit: hol vannak a gólok?

2014. október 3., péntek 09:59

A bajnokságban is csak szenvedő Liverpool a Basel vendégeként is vereségbe futott bele a szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen, Mario Balotellit pedig elővették a drukkerek. 

A nyáron a Milantól érkezett csatárról hetek óta csak azt lehet hallani, hogy milyen keményen dolgozik, mindent megtesz, hogy felvegye a ritmust. Ennek ellenére a gólok hiányoznak, eddig egyszer talált be, a Ludogorec ellen 2-1-re megnyert BL-csoportmeccsen. A bajnokságban még nem jött össze a gól, a hétvégén az Everton elleni rangadón már nagyon közel járt hozzá, de négy méterről a lécre pattant lövése, miután Tim Howard még beleért a labdába. 

A Basel ellen elvesztett meccsen Brendan Rodgers Liverpool-edző azt mondta, az olasz csatár keményen odatette magát, de ennél sokkal többet kell tennie, mert az alapján fogják megítélni a szurkolók, hogy mennyi helyzetet alakított ki, és hány gólt lőtt. 

Jamie Carragher, aki tizenhét éven át futballozott a Pool első csapatában, szerda este kifakadt, szerinte Balotelli egyedüli csatárként sosem fog boldogulni, mert sok áldozatot kellene hoznia a pályán, erre pedig egész egyszerűen nem képes. A csapatnál korábban játékosként és edzőként is dolgozó Graeme Souness úgy vélte, a csapat pocsék teljesítményét jól összefoglalta az, amit Balotellitől látni lehetett a pályán. De nem kímélték a szurkolók sem az olaszt, a Twitteren szidták. 

Az is igaz, hogy nem csak a csatárnak nem megy a játék, az egész csapat szenved az idén. A bajnokságban a tizennegyedik helyen állnak, csak kétszer győztek, az Everton elleni városi rangadót a hosszabbításban bukták ikszre. Hat mérkőzésen nyolc gólt rúgtak, miközben kilencet kaptak, nem hiába kritizálta többször Rodgers a védelmet az utóbbi hetekben. Gerrard a mostani BL-kudarc után azt mondta, fáj kimondani, de nem voltak elég éhesek a sikerre, semmit sem érdemeltek volna, ráadásul megint egy pontrúgásból kaptak gólt, mint korábban többször az idényben.

Balotellit a nyár egyik legnagyobb üzletének tartották, mivel a Liverpool viszonylag olcsón, 20 millió euróért vette meg a Milantól, ahol másfél idényen át a csapat legjobb góllövője volt. Az üzlet azok után jött össze, hogy Rodgers biztosan állította, nincs szüksége a balhés olaszhoz hasonló játékosra, csak aztán sorra maradtak le a kiszemeltjeikről, Balotellit ennyi pénzért pedig nem volt szabad kihagyni. Szigorú feltételek mellett szerződtették, szerződésébe több záradékot is raktak biztosítékként, ha elkezd megint hülyeségeket csinálni, akkor kivágják. 

A többi jelentős csatárigazoláshoz egyelőre nem nagyon lehet hasonlítani: Diego Costa nyolc gólnál jár a Chelsea-ben, az arsenalos Danny Welbeck pedig egyre jobb, amióta eljött a Manchester Unitedtől, szerda este már mesterhármast szerzett a Bajnokok Ligájában. 

Rovatok