Index Vakbarát Hírportál

Rasszizmusért egy évre tiltottak el egy NB II.-es edzőt

2014. október 7., kedd 18:39

Kétmillió forintos bírságot kapott a Diósgyőr a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától, írja az MTI. Egy edzőt rasszizmus miatt tiltottak el egy évre.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a testület azért sújtotta ilyen komoly büntetéssel a visszaesőnek számító diósgyőrieket, mert drukkerei a Ferencváros elleni, szombati bajnoki mérkőzésen megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak, többször, hosszan tartóan az ellenfél csapatát, játékosát, valamint az MLSZ-t szidták. Mindezek mellett pedig kirekesztő, más nemzetet sértő megnyilvánulásokat is tettek.

A vendég ferencvárosi drukkerek megbotránkoztató rigmusaiért a zöld-fehér klubnak 100 ezer forintot kell fizetnie.

A diósgyőri meccsen kiállított Ivan Radost (DVTK) és Predrag Bosnjakot (FTC) egyaránt egy-egy bajnoki mérkőzésről tiltották el.

Vágó Attilát, az NB II.-es Szigetszentmiklós vezetőedzőjét kirekesztő, rasszista megnyilvánulásért a sportszakmai tevékenységtől 2014. október 7. napjától kezdődően 12 hónapra szóló eltiltást kapott.

Vágó Attila az ellenfél játékosára használt becsmérlő kifejezést, amely a rasszista megnyilvánulás kategóriájába tartozik, és maximum 5 éves eltiltással is büntethető.

A fegyelmi bizottság az egy hete két mérkőzésre eltiltott Zsidai László (Debrecen) és a három találkozóra büntetett Pölöskey Péter (Pécs) eltiltását fenntartotta.

A Kaposvárt szintén 100 ezer forint megfizetésére kötelezte a fegyelmi bizottság Barna László edző-masszőrrel szembeni pénzügyi kötelezettsége nem teljesítése miatt.

Rovatok