Index Vakbarát Hírportál

Nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk ezen az öngólon

2014. október 12., vasárnap 10:08

Egyszerre vicces és szomorú az az öngól, ami az Írország-Gibraltár Eb-selejtezőn esett. Gibraltárt nemrég ismerte el a FIFA és az UEFA, ez az első selejtezőtornájuk, de úgy látszik, hogy a kezdi, felkészülési meccseken mutatott formájuk már a múlté.

Az íreknek hat perc sem kellett, hogy vezetéshez jussanak, sőt, Robbie Keane már a 18. percben mesterhármasnál tartott, amivel megdöntötte Marco van Basten rekordját, a hollandnak ugyanis 1990-ben 23 perc kellett Málta ellen a triplázáshoz az akkori Eb-selejtezőn.

A 7-0-s hazai sikerbe besegített a vendégek kapusa, Jordan Perez is, ő lőtte az ötödik gólt. Mentségére legyen mondva, hogy nem profi játékos. Perez a földről felpattanva ért bele ballal, reflexből a védő által kivágott labdába, de szerencsétlenségére pont behullott a felső léc alá. Utána meg még le is cserélték Perezt, de addigra már 7-0 volt az íreknek.

Írország-Gibraltár 7-0

Gibraltár a lengyelek és az írek elleni két meccs után két vereséggel, mínusz 14-es gólkülönbséggel utolsó a csoportjában.

Rovatok