Index Vakbarát Hírportál

Jó úton halad Balotelli, hogy Liverpoolból is kiutáltassa magát

2014. október 23., csütörtök 15:46

Mario Balotelli újabb, meglehetősen nagy lépést tett afelé, hogy közellenség legyen belőle a Liverpoolnál, ahol eddig inkább csak a gyatra teljesítménye miatt kezdték ki. Az olasz csatár ugyanis már a szerdai, Real Madrid elleni mérkőzés szünetében nekikezdett a mezcserének, és az öltözőfolyosó felé tartva elkérte Pepe trikóját.

Azzal a kezében sétált be csapata öltözőjébe, ahol Brendan Rodgers az akkor már háromgólos hátrányban játszó keretet próbálta volna összekaparni valahogy. Persze több sem kellett az edzőnek, a második 45 percre már nem az olaszt, hanem a helyén Adam Lallanát küldte ki a pályára, bár utólag nem erősítette meg, hogy a mezcsere miatt nem engedte vissza a pályára csatárát, csak annyit mondott, hogy ilyen a mérkőzés végén szokás tenni.

A nyáron vásárolt csatár nincs valami jó formában, eddig hat bajnokin egy gólt sem tudott lőni, de egy kupa- és három BL-meccsen is csak egyetlen gólja van a mostani szezonban.

Rovatok