Index Vakbarát Hírportál

Az UEFA bohócot csinált Szerbiából

2014. október 24., péntek 11:10

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 3-0-s eredménnyel a házigazda szerbeknek ítélte a múlt kedden félbeszakadt, Albánia elleni belgrádi Eb-selejtezőt, de három pontot le is vont a hazai válogatottól - közölte pénteken a szerb szövetség, majd az értesülést később az UEFA is megerősítette.

Az ítélet szerint a szerbeknek a következő két hazai kvalifikációs meccsüket (november 14-én, Dánia és 2015 szeptember 4-én, Örményország ellen) zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk az I csoportban, emellett mindkét szövetséget 100 ezer eurós bírsággal sújtották. A kettős ítélet szerint most mindkét csapatnak ugyanannyi pontja van, mint a botrányos mérkőzés előtt. Mindkét szövetség fellebbez a döntés ellen, írja az MTI.

A mérkőzést az első félidő 42. percében szakították félbe, mert verekedés tört ki a két csapat játékosai között, amihez a nézők is csatlakoztak. A kiváltó ok az volt, hogy egy ismeretlen személy drónnal egy Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé. A nézők megdobálták az albán futballistákat, akik az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után aztán a bíró a mérkőzést végleg lefújta.

A Nagy-Albánia eszméje sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelentené. A szerbek pedig a többségében albánok lakta Koszovó függetlenségét sem ismerik el, szerintük Koszovó Szerbia tartománya.

A történtekért a Szerb Labdarúgó Szövetség az albánokat tartja felelősnek, Aleksandar Vucsics szerb miniszterelnök szerint pedig az incidens politikai provokációnak tekinthető.

A büntetések után így áll a csoport:

1. Dánia 4 pont 3 mérkőzés
2. Albánia 4 3
3. Portugália 2 2
4. Szerbia 1 2
5. Örményország 1 2

Rovatok