Szerdán a másodosztályú Cornellá és a BL-győztes Real Madrid mérkőzésével kezdődött meg a Spanyol Kupa negyedik fordulója.
A Realnál Carlo Ancelotti többek között Iker Casillasnak, Sergio Ramosnak, Pepének, Toni Kroosnak, Luka Modricnak és Cristiano Ronaldónak is pihenőt adott, ám a kezdőcsapatban így is ott volt Isco, Karim Benzema, vagy épp a vb gólkirálya, James Rodríguez, mégsem róluk szólt a mérkőzés.
Hanem például Raphael Varane-ról, aki egy szöglet utáni fejessel már a 10. percben vezetést szerzett a vendégeknek. Túl sokáig viszont nem örülhettek, hiszen rá 9 perccel Oscar Munoz egy remek labdaátvétellel hozta magát helyzetbe a madridi védők között, majd remek ütemben lőtt a kapuból kitörő Keylor Navas fölött a hálóba, amivel kiegyenlített.
A folytatás viszont már a Madridé volt – a 35. percben Varana ismét szöglet után, ismét fejjel volt eredményes, majd Javier Hernandez révén a második félidőben már 3-1-re húztak el. A 4-1-es végeredményt a jókor jó helyen érkező Marcelo állította be, aki az Isco lövése után lecsorgó labdát lőtte a kapuba egészen közelről.