Index Vakbarát Hírportál

Enyhíthetik a Barcelona eltiltását

2014. november 5., szerda 10:53

December 4-5-én tartja Lausanne-ban a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Barcelona és a FIFA közös meghallgatását a katalán csapat két átigazolási időszakból való eltiltása miatt.

A katalán El Mundo Deportivo úgy tudja, hogy az ítélet még az idén megszületik, egy másik katalán lap, az Ara nyomán pedig azt írja, hogy vélhetően csökkentik a fellebbezés után a büntetést, és nem két, hanem csak egy átigazolási időszak alatt nem vehetnek új játékosokat, ami azt jelentené, hogy csak most télen nem erősíthetnének.

A csapatot még áprilisban tiltották el az átigazolástól, amiért korábban szabálytalanul igazoltak le több ifijátékost is, igaz, végül a fellebbezés miatt elhalasztották az ítélet végrehajtását, így nyáron igazolhatott a Barcelona.

Ugyanakkor a hét elején újabb hat ifit tiltottak el a Barcelonánál a 18 éven aluli játékosok átigazolási szabályainak megsértéséért. Az U13-as csapattól egészen az U18-asig érdekeltek, mindegyikük külföldön született, és később került a csapathoz. Azt még nem tudni, hogy ez az ügy súlyosbítja-e a Barcelona helyzetét a decemberi meghallgatáson.

Rovatok