Afganisztánban a semmiből kellett újjáépíteni a futballt is. Nem alulról, hanem profiliga létrehozásával kezdték, de nem öltek tízmilliárdokat abba, hogy stadionokkal szórják tele az országot. Fanatikus, futballozni akaró játékosokat kerestek, akiket nem a pénz motivál. Ez a modell életképesnek is tűnik, sőt, a futball a diplomácia részévé is vált. A fejlesztésben egy magyar is részt vesz.
Gábor (kérésére csak így nevezzük) egy afgán tulajdonú, közel-keleti médiacégnél dolgozik, a MOBY Group volt az, amelyik újraélesztette a profi futballt az országban. Körülbelül 30 évig volt halott a helyi szervezett foci. A polgárháborús időkben eltűntek a pályák, egy kivételével lerombolták a stadionokat, a játékosok is szélnek eredtek, megszűnt a válogatott.
Egy teljes generáció kimaradt a futballéletből, így nem maradtak példaképek, régi sztárok.
„Az afgán futballnak nagy hagyományai voltak, 1922-ben alakult az országos szövetség, és az Ázsai Futballszövetségnek is alapító tagja voltunk, de nagyon messzire kerültünk attól, hogy olyan bajnokságunk legyen, mint amilyenek Európában vannak” – mondta Shafic Gawhari, az afgán szövetség elnökségi tagja.
Az oroszok után a tálib uralommal sem vált jobbá a helyzet, a kabuli stadion nyilvános kivégzések helyszíne lett, nem meccseké.
A tálibok bukása után a médiavállalkozás meglehetősen nehéz körülmények között próbálta meg újraszervezni Afganisztán futballéletét.
„Csak az utcán játszottak emberek. A cégünk türkmén, kirgiz edzőket hozatott, olyanokat, akik nem rettentek meg a helyi viszonyoktól. Szétküldték őket az országban, hogy gyűjtsenek tehetségeket. Falvakat, városokat járták be, és így választották ki a legjobbakat. Először provinciák alkottak csapatokat, amelyek alapfelszerelést kaptak” – mesélte Gábor.
A provinciák játékosait tévében is bemutatták, és ahogy egy valóságshow-ban, szavazni lehetett arra, ki a legjobb közülük.
Az első bajnoki évad 2012-re jött össze, nyolc csapattal indult el a Premier League.
Gawhari elmondta, az első bajnokság inkább egy kupához hasonlított, két hónap alatt lejátszották az egészet. Mielőtt beindították saját bajnokságukat, több ázsiai országét tanulmányozták, így vettek át elemeket Indiától és Szaúd-Arábiától is. A FIFA-val is tárgyaltak, és meglepően könnyen ment az egyeztetés a helyi vezetőkkel is, mindenki bizalommal volt irántuk.
Mivel nem voltak élő hagyományok, azokat is meg kellett teremteni. A klubok neveit, jelképeit, színeiket és címereiket gondosan megtervezték, de igazi szurkolótáborok még hiányzanak, most kezdenek alakulni.
Gábor megjegyezte, hogy a soknemzetiségű és vallású országban hihetetlenek a belső finomságok, így nagyon körültekintően kellett eljárniuk a minden vallást és törzset érintő kérdésben.
A kényes egyensúlyt sikerült megteremteniük, de infrastrukturális hiányosságok és szervezési nehézségek még így is vannak.
A törzsi területeken még sok veszélyt rejt magában az utazás, ezért egyelőre még mindig a kabuli az egyetlen használható stadion – annak is olyan szintű a pályája, mint egy hazai megye I.-es csapatnak – , így az összes bajnokit ott rendezik.
Mivel a stadionnak nincs világítása, – Gawhari tájékoztatása szerint jövőre már lesz – általában délután kettő és három között kezdődnek a meccsek. A legizgalmasabbakra 8-10 ezer ember is összeverődik, de a beengedés tovább tart, mintha Magyarországon igényelnénk paksiként diósgyőri futballkártyát. A feszültségek még most sem múltak el, a biztonsági intézkedések nagyon szigorúak, mindenkit megmotoznak.
A jegyeket nyomott áron adják, 250 forintért már be lehet jutni a stadionba, és vannak családi szektorok is. Némileg meglepetésre nők is beléphetnek, és a családi szektorban nem kell elkülönülniük a férfiaktól.
„Egy teli stadion csábító lehet egy robbantásos merénylethez, de az elmúlt három évben még nem volt támadás, ennek nagyon jó üzenete van. Békésen megférnek a különböző vallási felekezetekből, törzsekből érkező szurkolók”
– mondta Gábor.
„Az afgán profik havonta 150-200 dolláros összegeket tesznek zsebre, de van olyan, aki Németországba szerződött, ugyanakkor nem az az elsődleges céljuk, hogy meggazdagodjanak. Máshogy működnek ezek a fiúk, helyben akarnak csinálni valamit, családon, törzsön, Afganisztánon belül értelmezik a sikereiket is. Irgalmatlan motiváció van bennük, nem megközelíthetetlenek. Példamutató, hogy nehéz körülmények között élő, hiányos felszereléssel és kevés tapasztalattal rendelkező játékosokban mekkora akarat van."
A válogatottban minden etnikum és vallás együtt van, muszáj szóba állniuk a különböző kisebbségeknek, még ha esélyük sem lenne a pályán kívül találkozni. De nem csak a játékosokat hozza egymáshoz közelebb a foci.
A futball kezd túlnőni magán, sokkal nagyobb erő van benne, mint eddig ott bármiben, egymás mellé ülteti a különböző törzsek politikusait.
A focival rengeteg jó ügyért is ki lehet állni, egyre több szervezet ismeri fel, hogy az üzeneteiket a sporton keresztül juttassák el.
„Sztárok születnek, az új generáció álmait megtestesítő példaképek. Egyre többször jelennek meg ezek a fiúk a tv-kben, plakátokon, elsősorban drogellenes és jótékonysági kampányokban szerepelnek, termékreklámokban csak ritkábban."
„A futball egy részről sport, de most a legjobb dolognak tűnik, amivel egységesíteni lehet Afganisztánt. Az egyik jelmondatunk most az: Egy nemzet, egy hang! Ezt meccsek közben elmondják a szpíkerek is, és már szurkolók is ezt éneklik. A klubokat a provinciák adják, és korábban a válogatottat is csak kabuliak adták, de ma már szinte minden provincia, törzs, vallás és nemzetiség képviselve van, ez is segít összehozni mindenkit” – mondta Gawhari.
A városokban lakó afgánok ismerik a globális sztárokat is, de a szövetség helyi példaképeket akar teremteni. „Egyelőre nincs szervezett utánpótlás, de egyre több futballozó gyerek van, akiknek szükségük van arra, hogy felnézhessenek valakire, azt kellene elérnünk, hogy az apjuktól ne Kalasnyikovot, hanem labdát kapjanak” – mondta Gábor.
Az afgán foci ha nem is gazdag, de nagy felvevőpiaca van, a tévé minden mérkőzést közvetít. A Hindukus–Kabul-döntőt 14 millió néző követte.
A futball nézése is közösségi élményt ad, a meccsekre összegyűlnek a nagycsaládok, és legrosszabb esetben traktorból kivett akkumulátorokkal biztosítanak áramot a tévéhez, de a szórakoztatáson és az összehozáson túl egyelőre nincs különösebben üzleti hozadéka az afgán focinak.
„Hosszú távon persze a bevétel a terv, de nagyon erős patrióta szellemisége van az egésznek, nem mindent a pénz vezérel. Egyelőre mindenki invesztál. Az elsődleges motiváció azonban mindenkinél a hazaszeretet. Tenni akarnak valamit az egységes Afganisztánért.” – mondta Gábor.
Néhány szponzor azért így is beszállt már, amellett, hogy egy telekommunikációs cég a névadó szponzor, egy afgán magánegyetem, egy török bánya is hirdeti magát, míg a mezeket egy dán cég biztosítja. Igazi profizmusról nem beszélhetünk még, mert egyelőre mindegyik klub az afgán szövetség tulajdonában van.
Az afgán válogatott egyelőre minden meccsén hátrányban van, mivel Afganisztán továbbra is veszélyes helynek számít, szinte nem mer senki odautazni, az utóbbi tíz évben csak két válogatott mérkőzés volt Kabulban, így a hazai meccseket is semleges helyszínen játsszák, legtöbbször Kuvaitban vagy az Egyesült Arab Emirátusokban.
A sikerek így is jönnek, a válogatott két év után megnyerte a Dél-Ázsia Kupát, a tavalyi döntőben Indiát győzték le.
A győzelem után az egész ország együtt ünnepelt, és ennek a sikernek is volt köszönhető, hogy a háromnapos örömködés és levegőbe lövöldözés közben sem halt senki erőszakos halált Kabulban. Ez sajnos ritkaság arrafelé.
Az afgán futball még nagy növekedés előtt áll, Gawhari szerint 80 ezer futballista van az országban, ezek nagy része persze amatőr, de rendszeresen játszanak.
A kisebb klubokban sincs egységes képzés, van, ahol alig találni egy-két gyereket, nem működik az utánpótlás. Hogy a piramis alját is megépítsék, és ne csak egy profi liga legyen, azon mostanában kezdtek el dolgozni. Október elején szerződtek le hét tádzsik és egy üzbég elismert licenccel rendelkező edzővel, valamint a brit követség segítségével körülbelül száz főnek játékvezetői tanfolyamot is tartottak.
A tervek szerint hamarosan beindul egy másodosztályú bajnokság is. Meglepetésre már néhány nő is futballozik. Gábor szerint óriási bátorság a részükről, hogy felvállalják ezt. A hagyományos felfogás szerint kirívó, magamutogató dolog, amit csinálnak. Nem is véletlen, hogy leginkább külföldről visszatelepülő afgán nők fociznak, akik szerint nem elég az, ha az asszonyok közösen összejárnak varrni.