Index Vakbarát Hírportál

Furcsa gólok estek a Pool-Chelsea-n

2014. november 8., szombat 15:58

Remekül indult az angol bajnokság 11. fordulójának rangadója, hiszen az első negyed órában már két gól is esett, a végére viszont elmaradt a sok gól, a Chelsea 2-1-es győzelmet aratott.

A Liverpool szerezte meg a vezetést, amikor Emre Can váratlanul ellőtte messziről a labdát. Thibaut Courtois jól is mozdult rá, csakhogy a lövés megpattant Gary Cahillen és pont a bal alsóba vágódott, míg a belga kapus már a kapu jobb oldalán járt.

Sokáig viszont nem örülhetett a vezetésnek a Liverpool, a védő ugyanis nem sokkal később, egy meglehetősen furcsa góllal javította korábbi hibáját. Egy szöglet után lett kisebb kavarodás, Costa gyenge fejesét Terry próbálta meg tovább pöccinteni a kapu felé – ezt még védte Mignolet, utána viszont Maticsról Cahill elé került a labda, a védő pedig egyből tüzelt. Mignolet ebbe is bele tudott érni, ám a gólvonal-technológia elárulta, hogy már csak a vonal mögött tudott hárítani.

Liverpool-Chelsea 1-2

A mérkőzést végül Diego Costa döntötte el a 67. percben, de a gólhoz kellett Azpilicueta remek betörése is. A spanyol védő a balon ment el jól, középre pöccintett, a beadása pedig Morenón megpattanva lett jó honfitársának. Costa nem vacakolt, egyből lőtt, megfordítva az állást.

Costa ezzel beérte a góllövőlista élén 10 találattal álló Sergio Agüerót, míg a Chelsea 11 forduló után 29 ponttal állva magabiztosan vezeti a bajnokságot.

UPDATE: Agüero este a QPR-nak kettőt lőtt, így újra ő vezet.

Premier League, 11. forduló:

Queens Park Rangers-Manchester City 2-2 (1-1)
Manchester United-Crystal Palace 1-0 (0-0)
Southampton-Leicester City 2-0 (0-0)
Burnley-Hull City 1-0 (0-0)
West Ham United-Aston Villa 0-0
FC Liverpool-Chelsea 1-2 (1-1)

Rovatok