Index Vakbarát Hírportál

Ennek a támadásnak öngól lett a vége

2014. november 24., hétfő 14:59

A Bundesliga hétvégi fordulója előtt, Hamburg és a Werder Bremen is a kiesőhely környékén állt, vasárnap esti meccsük vége is nagyjából ilyen volt. 

Egygólos hátrányban a Werder kitámadt az egyenlítésért, így amikor a 92. percben a hamburgiak labdát szereztek, Lasogga csele után négyen mehettek Wolf kapusra. Ezután az lett volna a bravúr, ha kihagyják, ami majdnem sikerült is, mert Lasogga vezette egy darabig a labdát, aztán középre játszott, csak közben visszaért a vendégek egyik védője, aki már nem tudott belenyúlni a lövésbe, de zavart okozott. Innen az egyik hamburgiról kapufára pattant a labda, majd a gólvonalon végig, ha Wolf kapus nem ér bele, talán ki is jön a másik kapufáról.

Végül Wolfról bement a labda, úgyhogy hiába rohant négy hamburgi a támadással, Wolf öngólja zárta le az akciót, ezzel nyert 2-0-ra a Hamburg. 

Négyen egy ellen, öngól a vége

A Werder nem tudott kimászni a gödörből, pedig legutóbbi két bajnokiját megnyerte a Bundesligában, az újabb gól nélkül zárt mérkőzés után a 17. helyen állnak, és tizenkét találkozón mindössze hat gólt szereztek. 

Rovatok