Index Vakbarát Hírportál

16 milliárdból épít stadiont a németek Kisvárdája

2014. november 24., hétfő 08:59

Tudja, mi a közös a Regensburg és Kisvárda legjobb futballcsapata között? Ha elsőre nem vágta rá a választ, segítünk. Bár mindkét csapat harmadosztályú, új stadiont kap.

Azt nem tudjuk, hogy ki Regensburg Seszták Miklósa, a kisvárdai miniszter ugyanis 920 millió forintot lobbizott ki szülővárosának, de a bajor városban egy 15 ezres aréna készül el hamarosan.

Egy nagy különbség mégis van a Kisvárda és a Jahn Regensburg között. A magyar csapatnak jó esélye van rá, hogy felkerüljön az NB II.-be – mondjuk túl nagy nézőszámokkal az ottani meccsek sem kecsegtetnek –, míg a német klub egyre távolabb van a Bundesliga 2-től. Sőt, az utolsó, így jövőre simán negyedik ligás is lehet. Ehhez az amatőr szinthez tényleg túl elegánsnak tűnik az 52,7 millió euróból (16 milliárd forint) épülő Continental Arena.

Eddig egész jól haladnak az építkezésekkel, három tribün már elkészült, és az egyik oldalon már a tetőzetet is befejezték.

Az új stadion a tervek szerint júniusra készül el, és 15 115 nézőt fogad majd be. A remények szerint a helyi klub a Bayern Münchennel játssza majd a nyitómeccset.

Rovatok