Index Vakbarát Hírportál

Torres kikészült attól, amit a pályán művelt

2014. november 24., hétfő 12:01

Menez pazar gólján kívül sok értékelhető nem volt vasárnap esti Milan–Inter-derbin, Torres hónapok óta tartó szenvedése most érte el a csúcsot, alig lehetett észrevenni, pedig hetvenhárom percet a pályán töltött.

A megmozdulásaiból összevágott videón is lehet látni, hogy rengeteg labdát vesztett, voltak egészen értelmezhetetlen passzai, sokat elégedetlenkedett a bíró döntései miatt, és a meccs közben eljött az a pillanat, hogy már a körmét rágta, annyira ideges volt. Egy szép csele azért volt, amikor három interes között tört előre.

Fernando Torres vs Inter Milan

A 73. percben beküldték Hondát a helyére, egyértelmű volt, hogy elégedetlen, de ha a vezetőedző Filippo Inzaghi tölt a pályán ennyi időt, már többet tudott volna tenni a csapatáért. A milánói derbi végeredménye egyébként 1-1 lett, ezzel a Milan maradt a hetedik, az Inter pedig a kilencedik. 

Torreshez nagy reményt fűztek a Milannál, amikor a nyáron megszerezték, a szezon eleje óta viszont leginkább az elrontott ziccereivel kerül be a hírekbe, tíz mérkőzésen mindössze egyetlen gólja van, Honda például hatnál jár. 

A harmincéves spanyol csatár még Liverpool-játékosként, a 2009/10-es idényben jutott tíz gól fölé egy bajnoki szezonban, a Chelsea-nél csak gyötrődött, és nem úgy néz ki, hogy a Milannál találja meg a régi formáját. 

Rovatok