Index Vakbarát Hírportál

7-en Nani ellen: így is hülyét csinált belőlük

2014. november 26., szerda 10:03

Naninak egész jól megy a játék, amióta nem a Manchester United futballistája, kedd este a Sportingban például egészen bravúros gólt szerzett a Maribor elleni BL-meccsen.

A portugál csapat hazai pályán már 1-0-s előnyben volt, amikor a 35. percben a válogatott futballista megkapta a labdát, már az átvétellel elküldött két embert, aztán tolt még egyet a labdán, ekkor már négy védő plusz a kapus állt vele szemben.

Az első lövése el is akadt az egyik Maribor-játékosban, csakhogy visszapattant hozzá a labda, úgyhogy kis területen addig nyomta a lövőcseleket és tologatta a labdát, amíg újra lövőhelyzetbe nem került, és a kapus mellett bevágta a labdát. Volt olyan pillanat, hogy heten álltak Nani és az alapvonal között, olvasónk által küldött videón az is látható, ahogy Nani táncoltatja a védőket és a kapust. 

Nani Amazing Goal - Sporting vs Maribor 1-0

A közönség tombolt a gól után, amely nagyon hasonlított a már visszavonult nigériai klasszis, Jay Jay Okocha legendás találatához, amit még a Karlsruhének lőtt a kilencvenes években. Oliver Kahn valószínűleg sosem felejti el azt a gólt.

Okocha best goal

A kedd esti meccset 3-1-re nyerték meg Naniék, volt egy negyvenperces kényszerszünet is, mert a világítás kialudt a stadionban, úgyhogy nem tudták időben elkezdeni a második félidőt. 

Rovatok