„Győzelem esetén kitesszük az indexet, és eltávolodunk a veszélyes zónától” – biztatta a pár száz hazai nézőt a szpíker a meccs előtti percekben, és bizony nem sokan gondoltak erre úgy hat fordulóval ezelőtt, amikor a Dunaújváros még tökutolsó volt. Azóta háromszor is hazai pályán játszhatott a csapat, mert megkapta az addig villanyvilágítás nélküli stadion a licencet az NB I.-re, és mindhárom meccset meg is nyerte.

Volt egyszer egy nagycsapat

Kevés a néző, kevés a fok, mégis sor kígyózik a sörcsap előtt. Naná, a baráti kör ingyen méri, tart, ameddig tart, nem öntik tele a fél literes műanyag poharat, de jól is néznénk ki, ha valaki reklamálna.

Ahogy elfogyott a lóvé, már igazoltak el is innen, Tököli, meg a többiek

– eleveníti fel az előttem álló a 2000-es bajnokcsapat széthullásának történetét. Mert itt minden akörül forog, hogy volt egyszer egy nagycsapat, ami a Dunaferr SE összeomlásával semmivé vált.

Még a hangosbemondó is annak a csapatnak a középhátvédjét köszönti éppen, Salamon Miklós most lett ugyanis 40 éves. Hosszú éveket kellett várni, hogy a várossal szinte egybeépült Pálhalma jogán megint NB III.-as legyen a megyei jogú város csapata, beköltözzön az első Orbán kormány stadionrekonstrukciós programjával félig elkészült városi stadionba, és megkezdje páratlan menetelését az NB I. felé.

A csapat a mai napig Dunaújváros–Pálhalma néven szerepel, de félő, már csak idő kérdése, amikor a Pálhalma szépen lassan lekopik a névről. Így volt ez a kilencvenes évek második felében, amikor a Szegednek a szintén NB III.-as Kiskundorozsmára akaszkodva lett első osztályú csapata, hogy aztán Dorozsma ott maradjon csapat nélkül, és aztán kisvártatva Szeged is, de erről még lesz szó.

Szurkolói kártya? Hagyja csak!

De igazából azzal kellett volna kezdenem, hogy ez volt életem első meccse, amit az MLSZ szurkolói kártyájával néztem meg, és amiről most bebizonyosodott, hogy még a Pécsi Munkás FC védelménél is könnyebben kijátszható.

A nagy vitát kavart, komplett szurkolói csoportok (egy forduló nyolc meccsén legalább ezer-kétezer marad inkább otthon, ami nagy számnak számít, mivel ezen a meccsen volt úgy 700 néző) stadionoktól való távolmaradását eredményező döntés értelme az volt, hogy csak azonosított szurkoló tudjon bejutni a stadionokba. Így ha valaki botrányt okoz, akkor könnyen kiszűrhető.

A jegyet interneten keresztül vettem meg, majd felmutattam a bejutáskor, de nem kértek hozzá se szurkolói kártyát, se személyi igazolványt. Vagyis ha valaki más veszi meg nekem a jegyet a saját szurkolói kártyájával, úgy is simán besétálhatok, a jegyet a szurkolói kártya valódi tulajdonosának nevével a bejutás pillanatában eldobom, majd úgy randalírozok, ahogy nekem jónak tetszik, soha senki nem tud engem összekötni a szurkolói kártya valódi tulajdonosával. És még bevonni se tudják a kártyám, mivel azt ki se váltottam.

A magyar futball fantom 0-9-e

De vissza a Dunaújvárosba. Ahol, mármint a stadionban, először 1999 őszén voltam, egy igazi fantommérkőzésen: a Dunaferr 9-0-ra verte az akkorra már szedett-vedett, Kiskundorozsmából lett Szegedet, de úgyszólván semmire sem ment vele, mert pénzügyi okok miatt a Szegedet menet közben kizárták az NB I.-ből. A kilenc gól mellett Tököli mesterhármasa is semmivé lett, egyedül a stadionba elfogyasztott sör, és az azt követő fene nagy vidámság volt az, amit nem tudott elvenni az MLSZ versenybizottsága. 

Másodszor két évvel ezelőtt jártam itt, amikor a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutásért játszott az akkor még NB III.-as Dunaújváros az akkoriban NB I.-es Siófok ellen. A párharc első meccse volt az, a Siófok 2-1-re kikapott, de egy hét múlva kiharcolta a továbbjutást. Hogy mire emlékszem abból a meccsről? Arra, hogy beszéltem a magyar NB-s labdarúgás egyetlen játékosával, aki Észak-Koreában született; Farkas Viktornak hívják, most is kezdőjátékos volt, és  édesapja ötéves külügyminisztériumi kiküldetése idején látta meg a napvilágot Észak-Koreában.

Jön a Dunaújváros–MVM?

Az a csodálatos a Dunaújvárosban, vagy inkább elkeserítő az NB I.-ben, hogy az akkori NB III.-as csapatból hatan most, az NB I.-ben is pályára léptek, és nem vallottak szégyent. Merthogy évente ugrott egy-egy osztályt a Dunaújváros, és ebben a bajnokságban a Haladásnak, a Pécsnek vagy a Pápának nagyobb esélye van a kiesésre. Pláne, hogy azt rebesgetik, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. elhagyja Paksot, és a Dunaújvárosra költi a százmilliókat. Ha így lesz, akkor nem a Honvéddal kell majd élet-halál meccset játszania a kiesés elkerüléséért, hanem mondjuk a Diósgyőrrel a dobogóért.

Gondolni se merünk arra, hogy mindez azért történik, mert így akarják büntetni az önkormányzati választáson nemfideszes polgármester-jelöltet választó Paksot. Ha igen, akkor viszont érthetetlen, miért akarnak stadiont építeni a széthullás előtt álló Paksnak. Mondjuk, a döntés nem lenne példa nélküli: a megsemmisülése előtt kapott stadiont a Dunaferr is.

Papa, milyen sportágat játszanak a tévében?

Jöhetne most egy parázs meccsbeszámoló, hatalmas helyzetekről, bravúros védésekről, szikrázó párharcokról. De nem jön, meg is mondom gyorsan, hogy 0-0 lett a végeredmény. Pechemre a meccs előtt egy nappal végignéztem a Villareal–Mönchengladbach Európa Liga-meccset, bárcsak ne tettem volna.

Tényleg más sportág az, dehát mások a lehetőségek is. Az NB I. védelmében mondom: meg lehet nézni a Dunaújváros, a Honvéd, valamint a velünk papíron még úgy-ahogy összemérhető osztrák és román, valamint az összemérhetetlen Bundesliga és Premier League egy-egy kiesés elől menekülő csapata három legjobb játékosának értékét.

Ezek ráadásul nem valós értékek, mert odáig jutottunk, hogy az NB I.-ből, kerüljön papíron bármennyibe, már senkinek, ismétlem, senkinek nincs esélye arra, hogy normális bajnokságba szerződjön, és a normálisba már-már a topligák másodosztályai is beletartoznak. Vagyis hiába kerül Vécsei 700 ezer euróba a transfermarkt.de szerint, ha nincs a világon csapat, amelyik ennyit (vagy bármennyit) adna érte. A számok eurómillióban értendők:

Dunaújváros	Budapest Honvéd	Admira Wacker	Universitatea Cluj	Hamburg	Hull City
Nikházi 0,4	Vécsei 0,7	Windbichler 0,8	Lemnaru 0,85	Lasogga 12	Ben Arfa 9
Józsi 0,25	Ignjatovic 0,5	Siebenhandl 0,5	Musat 0,8	Holtby 7,5	Hernández 8
Peric 0,25	Kemenes 0,4	Ebner 0,5	Bucsa 0,7	N. Müller 7	Ramírez 7,5

Hogy mégse maradjunk meccsbeszámoló-féleség nélkül, maradjon itt néhány feltűnő dolog:

• A honvédosok annyit sarkaltak ezen a meccsen, mint más csapat egy egész idényben. Persze, engem nem tévesztenek meg, az apák–fiúk meccseken magam is alkalmazom ezt a trükköt, amikor a gyerekek elsősök vagy másodikosok voltak, még elismerően csettintettek, később már maguk is csinálták.

• A Dunaújváros és a mezőny egyik legjobbja a 36 éves Böőr Zoltán volt, aki két éve úgy tűnt, hogy levezetni megy az NB III-as csapathoz, most meg 5 góllal nincs nála eredményesebb a csapatban.

• A 36 éves Böőr az apja lehetne csapattársának, a 18 éves Zsótér Donátnak, aki kölcsönjátékosként van itt a Videotontól. Nagy tehetség, és remek, hogy ilyen fiatalon rendszeresen játszatja az edzője. Ritkaság ez az NB I.-ben, ahol 22-23 éves futballisták is ifjú ígéretnek számítanak, miközben a szlovák vagy a horvát bajnokságban egy-egy tehetségesebb 20 éves focista már túl van száz első osztályú meccsen, és éppen aláírni készül a német, a spanyol, az olasz vagy a holland első osztályba. Zsótér most nem játszott jól, egy nagyon nagy helyzetet ki is hagyott, és félő, hogy csak egy lesz a sok közül, ha nem kezdenek el sürgősen izmot is pakolni arra a gyerekre.

• És még mindig a Dunaújváros: a veterán, 38 éves Milinte kapust bajnokság közben cserélte le edzője a korosztályos válogatott, mindössze 20 éves Nagy Gergelyre. Mindent fogott, talán Böőrnél is jobban játszott.

• Akárhányszor nézem a Honvédot, nem tudok rájönni, hogy Youla és Godoy annyira jó focisták, hogy nem tudják megértetni magukat a többiekkel, vagy egyszerűen csak nincs kedvük játszani, alibiből trükközgetnek kicsit, ahelyett, hogy őrületbe kergetnék az ellenfelet.

• Fiatalokkal a Honvéd is jól el van látva, Prosser, Bobál Gergely, Holender 19-20 évesek. Az más kérdés, hogy például Holender sokkal frissebbnek, kiszámíthatatlanabbnak, tehetségesebbnek tűnt a bal szélen 18 évesen, mint most, két évvel később, amikor legemlékezetesebb alakítása egy 11-es számonkérése volt a bírón.

De a meccsből, dumáljunk róla bármennyit, úgyis csak ez marad fenn (meg az, hogy nagyon-nagyon hideg volt):