Index Vakbarát Hírportál

A hosszabbításnak vége volt, ekkor csapott le a Barcelona

2014. november 30., vasárnap 23:10

A Valencia ellen a 94. percben nyerték meg a meccset. Suáreztől szabályos gólt vettek el.

A hétvége spanyol rangadóján a Barcelonát már a 13. percben előnyhöz juttathatta volna Luis Suárez a Valencia ellen, de a visszatett labdát tizenkét méterről a kapusba lőtte az uruguayi. 

Volt egy kis lökdösődés is nem sokkal később. Otamendi szerelte Neymart a tizenhatoson belül, büntetőt nem kapott, úgyhogy az argentin védő odament a brazilhoz, hogy egy kicsit helyre tegye, aki válaszul fejelő mozdulatot tett felé. Otamendi látványosan összezuhant, a két csapat meg összeugrott, a bírónak Piquét kellett leginkább megfegyelmeznie, sárgát adott neki. 

A második félidőt a Valencia kezdte jobban, az első negyedórában több lehetőségük is volt, a másik oldalon csak Suárez tudott helyzetbe kerülni. A 69. percben is tőle vettek egy gólt les miatt, nem volt az, rosszul látta a partjelző. 

Luis Suarez Goal, amazing referee failure Valencia vs Barcelona

A Barca-kapus Claudio Bravónak is volt dolga azért, a hajrában Negredo erős lövését kellett védenie. A hosszabbításban Messi is helyzetbe került, de az utolsó pillanatban a válogatott csapattárs Otamendi mentett.

De itt még nem volt vége, mert ahogy letelt a háromperces hosszabbítás, gólt szerzett a Barcelona. Messi beadása után Neymar közeli fejese még kijött Alves kapusról, a kipattanót viszont bebombázta Busquets. 

Valencia vs Barcelona 0-1 Sergio Busquets Goal

A góllal meg is nyerték a mérkőzést, Messit pedig megdobták, miközben a többiekkel ünnepelt. A végeredmény 1-0-s Barcelona győzelem. 

Eredmény:

Valencia-FC Barcelona 0-1 (0-0)

Córdoba-Villarreal 0-2 (0-1)

Sevilla-Granada 5-1 (1-1)

Atlético Madrid-Deportivo La Coruna 2-0 (1-0) 

Málaga-Real Madrid 1-2 (0-1)

Espanyol-Levante 2-1 (2-1)

Getafe-Athletic Bilbao 1-2 (0-1)

Celta Vigo-Eibar 0-1 (0-1) 

Real Sociedad-Elche 3-0 (2-0)

hétfőn játsszák:

Almería-Vallecano 20.45

Az állás:

 1. Real Madrid         13  48-12  33 pont

 2. FC Barcelona        13  31- 6  31

 3. Atlético Madrid     13  25-12  29

 4. Sevilla             13  24-17  26

 5. Valencia            13  24-12  24

 6. Villarreal          13  19-14  21

 7. Málaga              13  16-14  21

 8. Celta Vigo          13  17-13  20

 9. Athletic Bilbao     13  12-14  18

10. Eibar               13  14-19  16

11. Espanyol            13  14-17  14

12. Getafe              13  10-18  14

13. Rayo Vallecano      12  15-24  14

14. Real Sociedad       13  15-16  13

15. Levante             13  10-28  12

16. Granada             13   7-22  11

17. Almería             12   9-14  10

18. Deportivo La Coruńa 13  12-23  10

19. Elche               13  12-27  10

20. Córdoba             13  10-22   7

Rovatok