Index Vakbarát Hírportál

18 éve nem rúgtak ekkora szólógólt a Serie A-ban

2014. december 1., hétfő 10:03

2-1-es Juventus-győzelemmel ért véget vasárnap a torinói derbi, de csak az eredményt nézve nem derül ki, mekkorát küzdött a Torino idegenben a Juventusnál. A vendégek 2002 óta nem tudtak gólt lőni bajnokin a Juvénak – egészen a 22. percig, amikor Bruno Peres úgy döntött, hogy a saját tizenhatosától indulva lesprinteli minden ellenfelét, hogy aztán elképesztő nagy gólt lőjön Marco Storarinak.

A brazil középpályás saját bevallása szerint már a félpályához érve elfáradt a felázott talajon, de ez meg sem látszott rajta, legalábbis a mellé odaérő Arturo Vidal mellett úgy rohant el, hogy a chilei hirtelen azt sem tudta, merre helyezkedjen. Ezért inkább befelé váltott, hátha majd a beadásra visszaér, csakhogy Peres inkább lőtt, amint a tizenhatoson belülre érkezett. Vidal nagyot húzott, mert ő volt az egyetlen, aki megfoghatta volna a brazilt, ha nem kanyarodik vissza, és a megmozdulásával másik, szintén Perest üldöző védőtársát is elbizonytalanította.

Bruno Peres vs. Juventus

Peres ezzel a góllal egyenlített, de a Juventus négy másodperccel a vége előtt mégis megszerezte a győzelmet Andrea Pirlo ugyancsak nagyon szép góljával.

Pirlo vs. Torino

Peres találatához hasonlót ritkán látni, ekkora szóló azért sehol nincs hetente a futballban. A gól leginkább George Weah 1996-os, legendás szólójára emlékeztet, a milanos akkor a Veronának rúgta be, miután majdnem ugyanonnan indult, mint most Peres.

George Weah - Milan v Verona - 1996

A brazil jobbhátvéd amúgy a szezon egyik igazolásának tűnik, a Toro augusztusban hozta 2 millió euróért a Santostól, ahol Neymar csapattársaként nyert pár dolgot, és lőtt igen szép gólokat. Például ezt, amikor még Neymart is kicselezte:

BRUNO PERES CAMPEONATO BRASILEIRO 2012

Rovatok