Index Vakbarát Hírportál

Van még esély, hogy maradjon Dárdai

2014. december 1., hétfő 14:17

A magyar futballválogatottat négy mérkőzésen, megbízott szövetségi kapitányként vezető Dárdai Pált klubja, a Hertha BSC csak erre a november közepén befejeződő időszakra engedte el. 

A válogatott három tétmeccsen hét pontot szerzett vele – döntetlen Bukarestben, győzelem Feröeren és itthon a finnek ellen –, ezért mindenki szeretné, ha maradna.

A német klub sportigazgatója, Michael Preetz megerősítette: továbbra is komolyan számolnak a magyar szakemberrel a Hertha utánpótlásképzésében. Dárdai az U15-ös csapat vezetőedzője, de az egész utánpótlásképzés koordinátora.

Az MLSZ elnöksége továbbra is Dárdai Pált látja a legjobb megoldásnak, ugyanakkor az ismert akadályok miatt előrehaladott tárgyalásokat folytat két jegyzett külföldi szakemberrel is.

A szövetség elnöke, Csányi Sándor az mlsz.hu-nak így nyilatkozott:

„Az elmúlt két hónap megmutatta, amit előtte is sejtettünk, hogy Pali kiváló szakember. Egységet és profizmust hozott a válogatottba, és szellemiségéből rengeteget át tudott adni a játékosoknak. Korábban is tudtuk, hogy Palit elismerik Berlinben, és jó eséllyel egyszer lehetőséget kap majd az első csapatnál is. Ő maga is többször hangoztatta, hogy hosszabb távon a Hertha kispadja az első számú célja. Az sem meglepő, hogy a magyar válogatott élén végzett munkáját Berlinből is árgus szemekkel figyelték. Az itthoni sikere pedig bizonyosan felgyorsíthatja kinti karrierjét, hiszen jól látszik, hogy felnőtt szinten is megállja a helyét, így valószínűleg nem csak az utánpótlásban lehet rá számítani."

A Hertha BSC-nél nincs edzőkérdés, de ha Jos Luhukayjal nem indul hamarosan felfelé a csapat, könnyen előfordulhat, hogy az utódlásán gondolkozhatnak. Azt egyelőre nem tudjuk, hányadik számú jelölt Dárdai, ha a holland szakemberben már nem bíznak.

„Meg kell értenünk – folytatta Csányi Sándor –, hogy ennyire óvják őt, senkinek sem érdeke, hogy idejekorán kiégjen, vagy egy esetleges kudarc és annak következményei károsan befolyásolják karrierjét, hiszen Pali nemcsak a magyar, hanem a német futball értéke is. Még mindig hiszek benne, hogy létezik mindenki számára elfogadható megoldás, erről személyesen szeretném meggyőzni a Hertha vezetőit, hogy aztán Pali dönthessen arról, hogy a korábbi aggályai ellenére tudja-e vállalni a kapitányi posztot. Természetesen létezik más forgatókönyvünk is, hiszen a szövetség felelősei előrehaladott tárgyalást folytatnak két neves külföldi szakemberrel is, akiknek érkezését nem élné meg csalódásként a magyar közvélemény sem.”

A magyar válogatott csoportjában a harmadik helyen áll, márciusban a görögökkel találkozik Budapesten, lényegében csak egy hétre kellene kölcsönkérni Dárdait, mert a finnek elleni, idegenbeli meccs már június közepén lesz, akkor már szabadságon lehetne, hiszen Németországban is véget ér a szezon.

Rovatok