Index Vakbarát Hírportál

Neuer, Messi vagy Cristiano Ronaldo lesz az aranylabdás

2014. december 1., hétfő 17:39 | aznap frissítve

Ahogy azt a 23 Aranylabda-esélyes kihirdetésekor előrejeleztük, Cristiano Ronaldót, Lionel Messit és Manuel Neuert jelölte a FIFA az idei díjra a lista hétfői szűkítésekor. A portugál és a német kapus kiemelkedett a mezőnyből 2014-ben, az argentinnak viszont kevésbé volt jó éve, persze csak magához képest.

A lényeg: közülük valaki veszi át a díjat január 12-én, és erre újra komoly sansza van egy kapusnak. Legutóbb Oliver Kahn került be a top3-ba, 2002-ben, és csak egyszer, 1963-ban vitte el az Aranylabdát kapus, Lev Jasin.

Messi sorozatban hetedszer tagja a legjobb háromnak, és 2008 óta Cristiano Ronaldo is csak egyszer, 2010-ben hiányzott. Messinek ötödik, C. Ronaldónak harmadik Aranylabdája lenne az idei, utóbbi a címvédő tavalyról.

A FIFA kihirdette a Puskás-díj három favoritját is: Robin van Persie, a vb-n Spanyolországnak fejelt góljáért, James Rodriguez szintén a vb-n, Uruguaynak rúgott góljáért, illetve Stephanie Roche fantasztikus esernyős góljáért kaphatja meg az év legnagyobb találatának járó elismerést. Hármuk közül is az ír nő a favorit, szakértők szerint övé a legnagyszerűbb gól. Itt lehet szavazni a kedvenc gólra.

Az edzők közül Joachim Löw, a világbajnok német válogatott, Carlo Ancelotti, a BL-győztes Real Madrid és Diego Simeone, a spanyol bajnok és BL-döntős Atlético Madrid szakvezetője közül kell választani.

A legjobb női futballista címért a korábbi ötszörös győztes brazil Marta, a 2012-ben legjobb amerikai Abby Wambach és a német Nadine Keßler verseng.

A női csapatokat irányító szakemberek közül a Jakabfi Zsanettet csapatának edzője, az elmúlt két szezonban Bajnokok Ligája-győztes Wolfsburg mestere, Ralf Kellermann, valamint Maren Meinert, az U20-as világbajnok német válogatott szövetségi edzője és Szaszaki Norio, a 2011-ben vb-győztes, idén Ázsia-bajnok japán nemzeti együttes szövetségi kapitánya került a legjobbak közé.

Itt a támadók listája is

A két szervezet minden esztendőben megnevezi az év tizenegyét, az álomcsapatba egy kapus, négy védő, három-három középpályás és csatár kerül be. A kapusok listáját múlt hétfőn, a védőkét szerdán, a középpályásokét pedig pénteken hozták nyilvánosságra. A jelöltekre több tízezer profi futballista adhatja le szavazatát világszerte, a győztesek névsorát pedig a január 12-i, zürichi FIFA-gálán hozzák nyilvánosságra.

A támadók listája: Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Gareth Bale (walesi, Real Madrid), Karim Benzema (francia, Real Madrid), Diego Costa (spanyol, Chelsea), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Thomas Müller (német, Bayern München), Neymar (brazil, FC Barcelona), Marco Reus (német, Borussia Dortmund), Arjen Robben (holland, Bayern München), Franck Ribéry (francia, Bayern München), Wayne Rooney (angol, Manchester United), Luís Suárez (uruguayi, FC Barcelona)

Rovatok