Index Vakbarát Hírportál

Kitiltotta a Real a Messit és a Barcát gyalázókat

2014. december 8., hétfő 11:26 | aznap frissítve

Egy héttel azután, hogy a spanyol futballszövetség bejelentette, hogy egy futballszurkoló halála miatt két éven belül fel akarja számolni az ultramozgalmakat, a Real Madrid is lépett, kitiltotta tizenhét szurkolóját. Ők Messit, a Barcelonát és a katalánokat gyalázták a hétvégén. 

A drukkerek a Celta Vigo ellen 3-0-ra megnyert szombati bajnokin a Bernabéuban szidták a riválist, és a jelentés szerint Messit retardáltnak nevezték. Jutott néhány rigmus a spanyol szövetségnek és az Atlético Madrid elnökének is, aki nemrég azt mondta, gyilkosok is vannak a szurkolóik között. A spanyol szövetség új szabályai szerint ezek mind szigorú vétségek, úgyhogy a Realnál gyorsan léptek az ügyben, mielőtt még nagyobb baj lesz. 

A szövetség által elfogadott új szabályban leszögezték, minden olyan klub, amely támogatja vagy együttműködik ultráival, nagyon komoly szankciókra számíthat. A szurkolói rigmusokat a tévéfelvételek és a helyszínen dolgozó ellenőrök segítségével szűrték ki, majd a stadionba szerelt kamerákkal megtalálták a vétkeseket. 

Ők egyébként a nagyjából ezerfősre tehető hírhedt Ultras Surhoz köthetők, a radikális csoporttal már rengeteg gondja volt korábban a klubnak, múlt hónapban például egymással balhéztak. Most azt tervezik, hogy a kitiltott drukkerek helyére fiatal, jól viselkedő szurkolókat ültetnek majd. 

A kitiltottak nemcsak a stadionból, hanem az összes Real-létesítményből repültek, aztán majd kiderül, hogy ez néhány hónap múlva is így lesz-e. 

Vannak azért még gondok az alkalmazással, a Realnál ugyanis arra panaszkodtak, hogy nem kaptak pontos instrukciókat, pontosan milyen szurkolói megnyilvánulásokat kell szankcionálniuk. Azt tervezik, hogy hamarosan részletesen is tájékoztatják a drukkereket, milyen megnyilvánulásokat szankcionálnak.

A múlt héten az Atlético Madrid egy teljes szurkolói csoportot tiltott ki, mert részt vettek a halálos áldozattal járó összecsapásban, a tömegverekedés után egy Deportivo-drukker vesztette életét. 

Rovatok