Index Vakbarát Hírportál

Élet-halál harc vár a Poolra és a Cityre is

2014. december 9., kedd 12:26

Az utolsó fordulóig is csak három csoportban dőlt el mindkét továbbjutó a Bajnokok Ligájában, a maradék ötből háromban ráadásul egymás ellen dönthet két csapat a továbbjutásról, de lesz majd Barcelona-PSG is az első helyért.

Az A csoportból már biztosan továbbjutott az Atlético Madrid, mint ahogy az is eldőlt, hogy a Malmö már nem juthat tovább, ezen kívül viszont még elég sok minden változhat a sorrendben. Az utolsó fordulóban a Juventusnak elég lesz egy otthoni döntetlen az Atlético Madrid ellen ahhoz, hogy továbbjusson, de az olaszok akár még az első helyet is megszerezhetik, ha kétgólos különbséggel verik a tavalyi döntőst.

Az Olympiakosznak csak akkor van esélye a továbbjutásra, ha a Juventus kikap és ők nyernek, mert ebben az esetben az egymás elleni eredmények miatt már a görögök állnának előrébb. Viszont az Olympiakosz még ki is eshet teljesen, bár ahhoz másodszor is ki kellene kapnia a Malmötől.

A B csoport ennél valamivel egyszerűbb: A Real már biztos csoportelső, a Ludogorec pedig a Basel és a Liverpool elleni eredményei miatt már nem lehet harmadiknál jobb – de ehhez is vernie kéne a Realt idegenben. Így tulajdonképpen a Liverpool és a Basel dönt majd a továbbjutásról Angliában, és mivel a svájciak két ponttal jobban állnak, a Poolnak mindenképpen nyernie kell, döntetlennel már a Basel van ott a legjobb 16 között.

A Ludogorecnek egy döntetlen is elég lehet az EL-hez, ha a Liverpool kikap, bár Madridban még egy tartalékos Real ellen is bravúr lenne tőlük az 1 pont, hát még a három.

Ők már nyolcaddöntősök

Atlético Madrid, Real Madrid, Bayer Leverkusen, Borussia Dortmund, Arsenal, Bayern München, Paris Saint-Germain, Barcelona, Chelsea, Porto, Sahtar Donyeck

A Bayer Leverkusen annak ellenére nem lazíthat a C csoportban, hogy most az első helyen áll, hiszen ha nem nyer a már biztos utolsó Benfica ellen idegenben, könnyedén előzhetik őket. A továbbjutásuk viszont nincs veszélyben, így ennek a négyesnek a legfontosabb meccse a Monaco–Zenit lesz.

A franciáknak 8, az oroszoknak 7 pontja van a monacói meccs előtt, így egy 0-0-s döntetlennel még az is előfordulhat, hogy a Monaco 2-1-es gólaránnyal bejut a nyolcaddöntőbe. Nekik ugyanis már a döntetlen is elég ehhez, míg a Zenitnek a győzelemért kell hajtania, de még a Monaco is lehet első, ha nyer és a Leverkusen nem.

Már nem 100 százalékos a Dortmund a D csoportban, miután idegenben kikapott az Arsenaltól, de a csoportot továbbra is vezeti, és a jobb gólaránya miatt szinte biztos, hogy még egy döntetlennel is megtartaná a helyét az angolok előtt. Míg a németek az Anderlechtet fogadják, az Arsenal a Galatasarayhoz megy abban a tudatban, hogy ha nem okoznak nagy meglepetést a belgák, nem nagyon lehetnek már elsők – még egy dortmundi döntetlen esetén is hat góllal kellene verniük a Galatát, amire nem sok esély van.

A Bayern München is már biztos csoportelső az E csoportban, a német bajnok mögött viszont az igazi káosz van, hiszen mindhárom csapat 5 ponttal követi. A Bayern a CSZKA-t fogadja az utolsó körben, vagyis az oroszoknak nem sok esélyük van a továbbjutásra, hiszen nekik mindenképpen nyerniük kellene, míg a másik meccsen vagy döntetlen, vagy egy City-győzelem lenne nekik jó.

Emiatt alighanem a Roma–Manchester City-meccs dönt majd a második helyről. Ha mindkét mérkőzés döntetlen lesz, marad a sorrend és megy tovább a Roma, mint ahogy akkor is, ha nyernek. A City viszont csak abban bízhat, hogy idegenben valahogy legyőzi a Romát, a második meccsen pedig a Bayern legalább egy pontot szerez.

Az F csoportban mindkét meccs a továbbjutásról dönt majd – a Barcelona és a PSG az első helyért játszik majd, az Ajax és az APOEL pedig az EL-be jutásért.

Az első párharcban a Paris Saint-Germain van előrébb egy ponttal, vagyis nekik még a döntetlen is elég ahhoz, hogy megtartsák az első helyüket. Ugyanez igaz az otthon játszó Ajaxra, ők is csak úgy veszthetik el a harmadik - Európa Ligát jelentő - helyüket, ha kikapnak az eddig csak egy pontot szerző APOEL-től.

José Mourinho meghajtotta csapatát Gelsenkirchenben, így meg is szerezték a G csoport első helyét, a másodikért viszont a Sporting és a Schalke küzdhet meg, még ha nem is egymás ellen. A portugálok állnak jobban, mert nekik egy döntetlen is elég lesz Londonban, a Chelsea pedig könnyen lehet, hogy már a pihenésre használja azt a mérkőzést.

A Schalkénak mindenképpen nyernie kellene Mariborban (otthon csak 1-1-et tudtak játszani velük) amellett, hogy a Chelsea győzelmében bíznak, de akár még a negyedik helyre is visszacsúszhatnak, ha netán kikapnak a szlovénoktól, túlzottan tehát nem kockáztathatnak.

A legegyszerűbb helyzet a H csoportban van, ahol a Porto már biztosan első, a Sahtar Donyeck már biztosan második, a BATE Boriszov pedig csak akkor juthat tovább az EL-be, ha idegenben is legyőzi az Ukrajnában nagyon fontos győzelmet szerző Athletic Bilbaót.

Rovatok