Index Vakbarát Hírportál

Négyből három BL-ellenfél az, mint tavaly! A Cityt meglepte a Barca

2014. december 16., kedd 15:08

Egymás után másodszor kapta a Manchester City és a Barcelona egymást a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben, a hétfői sorsolás után másik két előző szezonbeli párosítás is ismétlődik.

A Citynél pont egy évvel ezelőtt pozitívan reagáltak a Barcára, aztán február-márciusban sokra nem mentek Messiék ellen, akik Manchsterben 2-0-ra, otthon 2-1-re győztek, és simán továbbjutottak.

Így reagáltak a mancitysek egy éve, amikor a Barcát kapták a BL-ben

A mostani sorsolás után egy videó állítólag azt mutatja, amint a City-futballisták az újabb találkozás miatt esnek kétségbe, de kicsit jobban utánanézve a neten rájöhetünk, hogy ezt az arctemetős gifet már december 7-én feltöltötték a Youtube-ra. Állítólag az akkor hónapokra kidőlő legjobbjuk, Sergio Agüero súlyos sérülését fogadták így Kompanyék.

10 napja állítólag Agüero sérülését fogadták így a citysek, a Barcát biztos nem

Ami biztos, hogy klubigazgatójuk, a volt barcás Txiki Begiristain nem örült a Barcának. Az arcára is ez volt írva, aztán el is ismerte.

Min szontyolodtak el a citysek?

  • 255
    Vasárnapi zárvatartás
  • 117
    Fernando Torres tarthat hozzájuk
  • 83
    Agüero kidőlt
  • 54
    Balotelli visszatérését pletykálják
  • 54
    Star Wars-trailert néztek

"Ez tényleg meglepetés, nem számítottunk rájuk ismét. Azokat sorsolták nekünk, mint tavaly, a Bayernt és a CSZKA Moszkvát a csoportba és a Barcelonát a 16 közé" - utalt rá, hogy idén első négy BL-ellenfelükből három ugyanaz, mint tavaly. A Bayernnel és a CSZKA-val egy éve is a csoportban kerültek össze, eddigi egyetlen új ellenfelük a Roma volt, aminek legyőzésével most a kieséses körbe kerültek.

"Szembenézünk velük, erősödött a csapatunk, meggyőződésünk, hogy tovább tudunk menni. Nehéz ellenfelek, tapasztaltak és minőségi keretük van, de nem most kell játszanunk velük. Teljes keretünkkel akarunk kiállni ellenük, a csodálatos támadóink minden kreativitására szükség van, és védőink erejére is" - bizakodott Begiristain.

Agüero valószínűleg felépül február közepére, amikor az első meccset játsszák, simán rendbejön a Romában hiányzó Yaya Touré és Vincent Kompany is, az ott csereként beálló David Silva pedig száz százalékos lehet.

A Barcától az edző, Luis Enrique értékelte a Cityt: "Nehéz ellenfél, a két legkeményebből az egyik, amit kaphattunk, mindenki el akarta kerülni, a BL egyik esélyes klubja. Ki kell elemeznünk őket, de nem szabad elfelejteni, hogy februárban játszunk velük. Sok minden történhet még addig, a csapatok sokat változhatnak". (A másik nehéz rivális a Barcának a Juventus lett volna.)

Rovatok