Index Vakbarát Hírportál

Titkos tárgyalással golyózhatják ki Blattert

2014. december 22., hétfő 13:47

Továbbra is elég nagy a bizonytalanság a FIFA 2015-ös elnökválasztása kapcsán, melyre január 29-ig jelezhetik a jelöltek indulási szándékukat, ám míg a felszínen látszólag alig tudni valamit, a háttérben nagyon komoly egyeztetések zajlanak.

Mégpedig arról, hogy milyen módon lehetne megbuktatni az 1998 óta elnöklő Sepp Blattert, tudta meg a BBC. A 78 éves svájcival szemben az elmúlt hónapokban komolyan megrendült a bizalom, miután hatalmasra duzzadt a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari vb pályázatai körüli korrupciós botrány, továbbá az azt feltáró vizsgálatot vezető Michael Garcia is lemondott posztjáról a FIFA-n belül. Ha pedig az FBI is vizsgálatot indít a szervezet ellen, az soha nem látott mélypontra taszíthatja a szervezet megítélését.

Éppen ezért a FIFA hat regionális szervezete arról egyezkedik a háttérben, hogy kit indítsanak Blatterrel szemben, illetve kit támogassanak, amennyiben a svájci mégsem indulna jövőre az elnökválasztáson.

A problémát az jelenti, hogy a Blattert leghevesebben kritizáló UEFA-nak egyelőre nincs konkrét jelöltje. A BBC forrásai szerint az európai szövetség Ali bin al-Husszein jordán herceget támogatná, de neki még az ázsiai szervezeten belül sincs teljes támogatottsága, így nehéz lenne a FIFA-n belül győztest faragni belőle.

Éppen ezért Ali csak az utolsó pillanatban dönt arról, hogy indul-e, míg a másik legesélyesebb jelölt, Jeffrey Webb indulni sem szeretne. Ő 2012-ben került az anyagi válságba került CONCACAF élére, ahol azóta stabilizálta a pénzügyi helyzetet és a FIFA rasszizmusellenes-csoportjának élén végzett munkáját is csak dicsérik. Ő viszont a 2019-es elnökválasztásra fókuszálna, hiszen addig több ideje lenne szövetségeseket szerezni.

Eddig mindössze Jerome Champagne jelentette be hivatalosan indulási szándékát, de vélhetően nem egyedüli jelöltként indul majd. Így véli maga Blatter is, aki a múlt héten még kitérő választ adott arra, hogy az ő neve is a jelöltek között lesz-e.

A májusi elnökválasztáson a Garcia-jelentés is komoly szerephez juthat. Ezt várhatóan áprilisban vagy májusban hozhatják nyilvánosságra, és amennyiben Michael Garcia sárosnak hozza ki a jelenlegi FIFA-vezetést két következő vb korrupciós ügyeiben, az nagyban csökkentheti Blatter – vagy támogatottja – esélyeit.

A választáson a győzelemhez a 209 FIFA-tag szavazainak a fele, plusz egy szavazat kell.

Rovatok