Index Vakbarát Hírportál

Japán fél, mert bundával vádolják a szövetségi kapitányt

2014. december 27., szombat 16:54

Javier Aguirre, a japán futballválogatott szövetségi kapitánya tagadja, hogy valaha is bundázott volna, írja az MTI. A mexikói edző neve a múlt héten került elő, mivel egy spanyol ügyészi vizsgálat szerint ő is érintett lehet a 2011 májusában játszott Levante-Zaragoza spanyol bajnoki eredményének befolyásolásában.

A meccset a szezon utolsó játéknapján rendezték, a Zaragoza idegenben 2-1-re győzött, így bent maradt az élvonalban, de a meccset vizsgáló ügyész arra jutott, hogy az eredményt manipulálták. A vád szerint erről 41-en tudtak, köztük az akkor a Zaragoza edzőjeként dolgozó Aguirre, valamint mindkét klub játékosai, illetve a zaragozai klub elnöke, Agapito Iglesias is. A 17-szeres magyar válogatott Pintér Ádám akkor a Zaragoza játékosa volt, de a gyanús mérkőzésen nem lépett pályára.

„Tizenkét évig dolgoztam Spanyolországban és soha nem tettem semmi etikátlan dolgot" - mondta Aguirre, egyúttal azt kérte a japán válogatott szurkolóitól, hogy nyugodjanak meg, mert a csapatnak szüksége van a teljes támogatásra a közelgő Ázsia-bajnokságon. A japán szövetség a múlt héten reagált a hírekre, és megerősítette posztján a kapitányt.

A kontinensbajnokságot Japán címvédőként kezdi meg, első meccsét Palesztina ellen vívja majd január 12-én.

Rovatok