Index Vakbarát Hírportál

Rohammunka kell a vb-ig, stadiont, sajtközpontot, utat kell építeni

2014. június 7., szombat 09:23

Jövő héten, június 12-én kezdődik a brazíliai futball-világbajnokság, de a 12 stadion közül párat még mindig nem tudtak befejezni és a kiszolgáló létesítmények sincsenek még olyan állapotban, hogy arra lehetne következtetni, Brazília készen áll a rendezésre.

Bár a FIFA-elnök Sepp Blatter januárban még azt mondta, soha egyetlen egy ország sem állt még olyan jól a v-előkészületekkel, mint Brazília, a valóság azonban teljesen más képet mutatott. Négy stadionnál is jelentős csúszásban voltak az építkezések. És még most is vannak elmaradások.

A nyitómérkőzésnek otthont adó Sao Pauló-i stadionban még most is azon ügyködnek, hogy működőképessé tegyék a mobiltelefonhálózatot. De ez talán a kisebb gond. A stadiont nem sikerült tesztelni telt házzal, mert a hatóságok nem adtak rá ki engedély biztonsági okokból. A múlt hétvégén szerelték fel azokat a székeket, amelyeknek elvileg már decemberben a helyükre kellett volna kerülniük.

A vb egyik képtelen ötletének tűnt, hogy az őserdő közepén lévő Manausba is vigyenek meccseket. Az építkezéssekkel még itt sem végeztek, a parkolóházakon és a reptéren jelenleg is dolgoznak. A curitibai stadionnál pedig a sajtóközpont mutat még erősen kezdetleges formát. Még burkolatot sem kapott a könnyűszerkezetes létesítmény. Cuiabában a repteret és a stadiont összekötő utat aszafaltozzák az utolsó pillanatban. Ez legalább elkészülhet, nem úgy, mint a szintén a vb-re beígért villamosvonal. A vb-hez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseknek, alig több mint fele valósult vagy valósulhat meg a rajtig.

Rovatok