Index Vakbarát Hírportál

Scolari dühöngve osztotta ki Neymarékat

2014. június 2., hétfő 18:27

Nem tetszett az edzés, semmi sem tetszett, amit láttam, pocsék volt az egész!

- dühöngött a jövő héten kezdődő brazil világbajnokságon a házigazdákat irányító Felipe Scolari edző, miután levezette csapata tréningjét vasárnap este. 

A brazilokkal 2002-ben világbajnok szakember szerint több játékos túl lazán vette a foglalkozást, tizenegy nappal a torna kezdete előtt ez egyszerűen megengedhetetlen. „Ha valami nem tetszik, akkor arra megoldást kell találnom a pályán, amíg nekem tetsző dolgokat nem látok viszont" - fenyegetett Scolari. 

Az edzésen 3-2-re nyert az első csapat a cserék ellen, a helyi újságok szerint a legnagyobb feltűnést Neymar barátnője keltette, óriási volt a felhajtás a Bruna Marquezine nevű színésznő miatt.

A brazil csapatnál három légiós, Thiago Silva, Fernandinho és Paulinho sem lép majd pályára a keddi, Panama elleni felkészülési mérkőzésen, a PSG-s védő kisebb sérüléssel bajlódik, utóbbi kettőnek pedig pihennie kell. A válogatott óriási biztonsági intézkedések mellett érkezett meg a keddi mérkőzés helyszínére, Goianiába, fegyveresek kísérték a csapat útját a repülőtértől a szállodáig, a múlt héten előfordult olyan, hogy a vb ellen tüntetők vették körbe a csapat buszát. 

Rovatok