Index Vakbarát Hírportál

Németország világbajnok!

2014. július 14., hétfő 00:09

Hosszabbításban, a 113. percben rúgta a győztes gólt az 1-0-ás Argentína elleni döntőben a csere Mario Götze. A német futball csúcsra ért, mert a legjobb volt ezen a világbajnokságon, és az utóbbi nyolc évben folyamatosan haladt a legnagyobb sikere felé. Jó meccs volt, az argentinok jobbak voltak a ráadásig, de mindent kihagytak, Messinek nem segített senki.

Nem kezdődött simán a világbajnoki döntő a riói Maracanában a németeknek, Khedira vádlija ugyanis a bemelegítésnél meghúzódott, így kidőlt a döntőről, a helyére pedig Joachim Löw szövetségi kapitány a rutintalant Kramert tette a kezdőbe. Különben az a csapat játszott, ami lelépte a brazilokat az elődöntőben.

Az argentinoknál a nem száz százalékos Agüero és Di Maria is a kispadon maradt, elöl Messi, Higuain és Lavezzi támadta a német kaput, mögöttük az elődöntő hét védekező játékosa lépett pályára.

Németországon látszott a zavar, az argentinok sokkal jobbak voltak az első félidőben, olyannyira, hogy akár el is dönthették volna a finálét. Kontráztak, és remekül, Höwedesen át, aki balhátvédben lefelé lógott ki a német válogatottból. Folyamatosan lefutották, Higuain már a negyedik percben helyzetben lőtte el a kapu előtt keresztbe a labdát.

A 9.-ben Messi futotta le, de pontatlanul gurított vissza az alapvonalról. Zabaleta is feljött jobb-bekkből, de beadásáról mindenki lemaradt középen.

A 15. perc kulcsfontosságúnak tűnt, Kramer egy kemény összecsapásnál megsérült, és ápolni kellett. Garay nagyon keményen ment el mellette, közben vállal arcon találta, látszott a németen, hogy egy ideig nem tudta, hol van, megszédült.

Szinte utána azonnal Higuain kihagyta a meccs helyzetét: Kroos a középpályáról borzasztó rosszul fejelte a védők felé a labdát, viszont tökéletesen ugratta ki az argentint, aki a tizenhatoson belül igen csúnyán eltörte a labdát - mellé.

Schweinsteiger a 29. percben üldözte, majd hátulról összekoccantotta Lavezzi bokáját, sárgát kapott, félóra után pedig Kramert le kellett cserélni, Schürrle jött be a beugró helyett. Löw klasszikus ütköző középpályás nélkül ment neki a vb-döntő hátra lévő órájának.

Höwedes tíz perccel a szünet előtt Zabaletának talpalt oda pirosat érően, de csak sárgát kapott az olasz Rizzoli bírótól. 

Az első veszélyes német támadás a 36. percben ment végig, de ez is lessel végződött, ha Schürrle kísérletét nem védi Rojo, akkor sem adják meg, mert Özil lesen, a labda útjában helyezkedett.

Öt percre a félidőtől Messi futotta le Höwedest, már csak a kapus volt előtte, és még Neueren is túljuttatta valahogy a labdát, de Boateng tisztázott. Óriási helyzet volt ez is, két méterre a gólvonaltól pattogott a labda.

Az első igazi német támadás 43.-ban ment végig, a visszagurított labdát Kroos lőtte kapura, Rojo kezébe.

Feljöttek a végére a németek, Höwedes elöl jó volt, kapufát fejelt, ami a lesen álló Müllerre pattant vissza, és a bíró helyesen les miatt adott szabadrúgást. A fejes, ha befelé pattan, gólt ért volna.

2. félidő

Az argentin Sabella mester félidőben Lavezzit Agüeróra cserélte. Azonnal jöhetett volna az újabb helyzetük, de a centis lesen kiugró Higuaint megállította a partjelző. Egy perc se telt el, Messi ziccerben állt, a labda a balján volt, ki akarta lőni a bal alsót, de centikkel mellé gurította.

Higuain az 50.-ben is belőhette volna a gólját, de Agüero lefejelt labdája helyett lyukat rúgott a 16-oson.

Tíz perc ment el a második félidőből, amikor az argentinok már a labdabirtoklásban is jobbak voltak. Ettől persze még az 55.-ben Schürrle egy óriási szabadrúgást nem kapott meg, 20 méterről nagy lehetőség lett volna, Rizzoli rosszul döntött.

Neuer-Higuain összecsapással folytatódott a meccs, a csatár és a kapus ment a labdára a tizenhatos vonalán, jobbra, és utóbbi elöklözte a labdát, térddel pedig állon találta az argentint. Borzasztó kemény ütközés volt, csoda, hogy Higuain rövid ápolás után folytatta. Azt, hogy Rizzoli miért kifelé ítélt szabadrúgást, nem lehet tudni.

Manuel Neuer HORRIFIC Challenge on Gonzalo Higuian

Klose bólintott a fordulásból, de gyengén és középre, Rojo simán fogta.

Mascherano bő egy óra játék után találta el becsúszva, leginkább taktikai okokból Klosét a félpályánál, azonnali sárga, nem is reklamálta. Fél perc, és kettő-kettőre egyenlített sárgában Argentína, Agüero lépett be keményen Schweinsteigernek.

Messi-mellé a 75.-ben, a köríven araszolt, ahogy szokott, balján volt a labda, de nagyon mellé csavarta.

Higuain szerencsétlenkedését is megunta Sabella mester a 77.-ben, Palacio jött helyette.

Újabb Messi-szóló jött, de a többiek nem értették, így ő ment a saját passzára, Neuer előtt azonban nem érhetett oda. Ahogy jött a hajrá, mintha Messi egyre inkább megpróbálta volna saját kezébe venni a döntést, társai ekkorra rengeteg helyzetet elrontottak.

Statisztika (Ger-Arg)

Tíz perc volt a meccsből, amikor Rizzoli büntetőt ítélhetett volna Németországnak. Höwedes kapott labdát a 11-es ponton, egyszer visszarántották, egyszer ráléptek a lábára, de sportszerűen nem dobta fel magát, Rizzoli nem is ítélt semmit. Egy Robben két 11-est is csinált volna belőle.

A 80. percre Argentína láthatóan elfáradt, a németek fel tudtak állni egykapuzni, beszorították az ellenfelet, ráadásul maradt két cseréjük, míg a dél-amerikaiaknak csak egy. Sőt, amikor Gago jött Perez helyett a 86.-ban, már cseréjük sem maradt. Löw azonnal válaszolt is persze, Götzét küldte be Klose helyére, az öreg is kifutotta magát, bár Özil kevésbé volt pályán, mint a vb-gólrekorder csatár.

Götze a 91.-ben villant, nagyon gyenge lövéssel, középre, Romero fogta simán. Érdekes volt látni viszont, hogy a hosszabbításban az argentinok visszajöttek, a németeken is látszott a fáradtság.

Hosszabbítás

Kétszer 15 perc hosszabbítás következett, sorozatban a második vb-döntő végződött 0-0-ra 90 perc után. A németeknek még maradt egy cseréjük.

Nagyon belekezdtek viszont, a fáradtság eltűnt a ráadásra, Schürrle lőtt középről a hivatalosan 91. percben, Romero nagyot védett, majd Agüero futotta le a védőjét egy kontrából, és gurított gyatrán középre. Főleg utóbbi volt fáradt megoldás, teljesen kilátástalanul játszott Agüero is.

Palacio talán Higuain első félidei ziccerénél is nagyobbat hibázott a 97.-ben, amikor Rojo zseniálisan ívelt a 16-oson álló csatárhoz, egy jobb futballista tökéletesen teszi is maga elé a labdát mellel, nem hosszan, mint ő, és nem csak emelni marad ideje és helye, mint neki - mellé.

A hoszabbítás első félideje lement, nagy küzdelem volt, helyzet már nem. A második Schwiensteiger nehéz perceivel kezdődött, előbb Biglia és Mascherano egyszerre rúgta fel becsúszva, majd Agüero úgy ütötte arcon, hogy felszakadt a bőre - Rizzolinak egyik sem ért sárgát. Agüerónak és Mascheranónak már a második is lett volna.

A 113.-ban eldőlt a világbajnokság: Schürrle rohant el a bal szélen, remekül adott be az üresen hagyott Götzének, aki mellre vette, és ballal behelyezte a hosszúba. Nagyszerű gól volt, talán foghatta volna Romero, de nagyon szépen kilőtte a sarkot a Bayern-támadó. Az meg nem véletlen, hogy két csere, azaz pihentebb játékos hozta össze a gólt, bennük még maradt kraft a végére is.

Mario Gotze Goal ~ Germany Vs Argentina 1-0

Az argentinok kinyíltak, de Biglia olyan szerencsétlenül passzolt a ziccerben álló Messihez, hogy dobás lett - ebben minden benne volt, a szupersztárnak ezúttal sem segített senki, társai nem nőttek fel hozzá.

Ennek ellenére még egy belőtt Rojo-labdát rá tudott fejelni, jobb napján kaput talál 12 méterről, de most a háló tetejére esett a labda. Aztán a 122. percben megcsinált magának egy szabadrúgást, de valószínűtlenül messziről kellett lőnie, kapura rúgta, vagy hat méterrel fölé.

A világbajnok

Németország negyedszer lett világbajnok, ők játszották a legjobb futballt, ők bírták legjobban erővel. Ők hozták a vb legemlékezetesebb meccsét, a brazilok 7-1-es legyőzésével. Az argentinok a kieséses szakaszban, több mint négy teljes meccsen nem kaptak gólt, de csak kettőt rúgtak, így nem nyerhettek.

Joachim Löw edző csúcsra ért, 2006 óta dolgozik a válogatottnál, hazai vb-jükön még Jürgen Klinsmann segédje volt, majd 2008-ban az Eb-n döntőt, 2010-ben a vb-n elődöntőt, 2012-ben az Eb-n szintén elődöntőt ért el, negyediknél rosszabb soha nem lett. Nagyon érett már neki ez a győzelem.

Messi éve így lett teljes: veszített a Barcelonával a Spanyol Kupa-döntőben, elveszítette a bajnokságot az utolsó meccsen az Atletico ellen, és most a vb-döntőben is második lett Argentínával. Annak örülhet, hogy nehezen magyarázható döntés alapján ő lett a vb legjobb futballistája, ő kapta a vb-aranylabdát.

A meccs embere Mario Götze lett, a vb kapusa Neuer, a vb gólkirálya a kolumbiai James Rodriguez hat találattal.

Németország-Argentína 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)

Rio de Janeiro, Maracana Stadion, 74 000 néző, v.: Nicola Rizzola (olasz)
    gólszerző: Götze (113.)
    sárga lap: Schweinsteiger (29.), Höwedes (34.), illetve Mascherano (64.), Agüero (65.)

    Németország:
Manuel Neuer - Philipp Lahm, Jerome Boateng, Mats Hummels, Benedikt Höwedes - Christoph Kramer (Andre Schürrle, 31.), Bastian Schweinsteiger, Toni Kroos - Thomas Müller, Miroslav Klose (Mario Götze, 88.), Mesut Özil (Per Mertesacker, 120.)

    Argentína:
Sergio Romero - Pablo Zabaleta, Martin Demichelis, Ezequiel Garay, Marcos Rojo - Lucas Biglia, Javier Mascherano - Enzo Perez (Fernando Gago, 86.), Lionel Messi, Ezequiel Lavezzi (Sergio Agüero, a szünetben) - Gonzalo Higuain (Rodrigo Palacio, 78.)

Rovatok