Index Vakbarát Hírportál

Világbajnokot így még soha nem aláztak meg

2014. június 13., péntek 23:18 | aznap frissítve

Fantasztikus meccset játszottak a hollandok a spanyolokkal a világbajnokság B csoportjában. Van Persie-ék hátrányba kerültek, de csodás fejessel egyenlített, majd Robben vezérletével szétzúzta a teljesen szétesett világbajnoki címvédőt 1-5.

A 2010-es világbajnokság döntője már a második napon megismétlődött Brazíliában. Négy éve a rendes játékidő gól nélkül ért véget, a hosszabbítás vége előtt négy perccel Iniesta döntötte el a meccset, most azonban hat gól lett, szebbnél szebbek, miközben Casillas majdnem sírva fakadt.

Négy éve komoly rugdosódás volt, az angol Howard Webb nem tudta kezelni az indulatokat, most az olasz Nicola Rizzolira bízták az ítélkezést.

Úgy kezdődött, hogy balhé lesz

A 27. másodpercben Vlaar faragta meg Diego Costát ártalmatlan helyzetben, jelezve, hogy maradt feszültség, elsősorban azért, mert a vesztes valószínűleg a második helyen juthat csak tovább, és a házigazda brazilokkal játszik a tizenhat között.

A hollandok egy furcsa 3-5-2-es felállással vágtak neki a meccsnek, amely alkalomadtán 5-3-2-vé alakítható. A védekező középpályás Strootman sérülése után Louis van Gaal több mint fél évig kísérletezett a helyes hadrend megtalálásával. Úgy látszik, megtalálta.

Már a tizedik percben majdnem beváltak a kapitány számításai, miután Jordi Alba könnyelműsködött, és röviden tett mellel vissza egy labdát a felezővonalnál, erre Robben lecsapott, és azonnal szöktette a védők között kimozduló Sneijdert, aki ahogy a tizenhatoson belülre ért lőtt, de Casillas jobb kézzel kiütötte.

Diego Costa percei jöttek, a brazilból spanyollá lett csatárt kétszer is nagy helyzetbe hozták, de előbb nem tudott lőni, másodszor pedig visszafelé cselezett, és elesett. Vlaar ugyan becsúszott mellette, de Rizzolinak látnia kellett volna, hogy nem ért hozzá, de nem látta, így büntetőt ítélt.

Xabi Alonso laposan, erősen, foghatatlanul jobb kézre lőtte.

David Silvának volt egy hatalmas ziccere a félidő hajrájában, Iniesta tökéletes labdával ugratta ki, a kapus feje fölé akarta emelni, de Cillesen szögletre ütötte a labdát. Akkor még nem lehetett tudni, de ez volt az egyik legfontosabb fordulópont.

Egy perc sem telt el, amikor a vb eddigi legszebb gólját láthattuk. A kapujától húsz méterre álló de Jong kitette a bal szélre Blindnek, aki a felezővonal és az oldalvonal találkozásától élesen középre lőtte a labdát, van Persie előrevetődve fejelt – Ramos három méterrel maradt le mögötte -, és Casillas felett a kapuba hullott. Négy másodperc alatt jutottak el gólig az utolsó embertől indulva.

2. félidő

A fordulás után szakadt az eső, és jó öt perc után jött egy újabb holland gól. A spanyolok labdát veszítettek egy támadásuknál, megint rendkívül gyorsan eljutottak a kapuig, Blind bal oldalról belőtt labdáját a középen berobbanó Robben remekül vette át, visszafordult, Piqué elszállt a cselre, Casillas felett pedig a kapuba passzolt, a becsúszó Ramost érintette a labda.

A 60. percben a hollandok vezettek egy újabb gyors kontrát, Robben kitolta a szélre, van Persie jobbal állítgatás nélkül lőtt, de a felső kapufáról kipattant a labda, Casillas már verve volt.

A spanyolok kettőt cseréltek, Torres Costát váltotta, majd szerkezet is váltott del Bosque, hiszen Xabi Alonso helyére Pedrót küldte. Vesztére tette, mert még jobban kinyíltak.

Az összeomlás

A 65. percben Sneijder szabadrúgása után de Vrij a hosszú kapufánál valahogy begyötörte két méterről a kapufával együtt a Casillas felett átszálló labdát. Casillas reklamált, de a bíró hajthatatlan volt.

David Silva lesről lőtt gólt, ha Pedro befejeli, azt megadták volna, a kipattanó már lesen találta a ManCity szélsőjét.

Statisztikák

Casillas nagyot védett lábbal, majd utána elképesztő hibát csinált. Egy hazaadást hosszan vett át, van Persie elvitte előle a labdát és az üres kapuba passzolt.

72 perc alatt a meccs eldőlt, csak az volt a kérdés, ha esetleg kitámadnak a spanyolok, mennyit kapnak, mert a hollandok láthatóan élvezték a játékot, és nem akartak leállni, nem akartak tartalékolni az erejükkel.

Ramosnak volt egy veszélyes szabadrúgása, aztán a görcsösen erőlködő spanyolok labdát veszítettek a holland tizenhatosnál, és jött egy újabb tökéletes kontra.

A saját térfeléről induló Robben négy méteres hátrányból lefutotta Ramost, rávezette a labdát Casillasra, elvitte mellette és két védő felett a pipába vágta.

Megalázó gól volt, megalázó befejezéssel, de a holland egótól ez nem áll távol, és a hollandoknak minden be is jött.

Pontosabban csak majdnem minden, mert Casillas két nagy bravúrjával maradt az öt gól, illetve azért, mert Lens és Sneijder elszórakozta a hatodikat.

A meccs embere: Robin van Persie

Ezen a linken Ön is értékelheti a játékosokat.

A hollandok vezetik a B csoportot, mögöttük a szombat éjféltől játszó Chlie és Ausztrália, végül Spanyolország áll.

Jegyzőkönyv:

B csoport, 1. forduló:

Hollandia-Spanyolország 5-1 (1-1)
Salvador, Fonte Nova Aréna, 45 000 néző, v.: Nicola Rizzoli (olasz)
    gólszerző: van Persie (44., 72.) Robben (53., 80.), de Vrij (64.), illetve Xabi Alonso (27., 11-esből)
    sárga lap: de Guzman (25.), de Vrij (41.), van Persie (66.), illetve Casillas (65.)

    Spanyolország: Iker Casillas - Cesar Azpilicueta, Sergio Ramos, Gerard Pique, Jordi Alba - Xabi Alonso (Pedro, 63.), Sergio Busquets, Xavi, Andres Iniesta - David Silva (Cesc Fabregas, 78.), Diego Costa (Fernando Torres, 62.)

    Hollandia: Jasper Cillessen - Ron Vlaar, Daley Blind, Stefan de Vrij (Joel Veltman, 77.), Bruno Martins Indi, Daryl Janmaat - Jonathan de Guzman (Georginio Wijnaldum, 62.), Wesley Sneijder, Nigel de Jong - Robin van Persie (Jeremain Lens, 79.), Arjen Robben

Rovatok