Index Vakbarát Hírportál

Csodagóllal nyert a United az FA Kupában

2015. január 4., vasárnap 16:27

Meglehetősen simán, 3-0-s idegenbeli győzelemmel búcsúztatta a PL-ben szereplő Queens Park Rangers csapatát a harmadosztályú Sheffield United, ami tavaly a legjobb négy közé verekedte el magát ebben a sorozatban.

A United az első félidőben Mark McNulty góljával szerzett vezetést, majd Jama Campbell-Ryce duplájával intézte el a kiesőzónától két pontra álló QPR-t az FA Kupa harmadik fordulójában, ahol még 64 csapat van versenyben.

Tavaly szintén a harmadik fordulóban kezdték kiütni a PL-csapatokat, előbb az Aston Villát verték 2-1-re idegenben, majd a következő körben a visszavágón, hosszabbítás után ejtették ki a Fulhamet, onnan pedig két másodosztályú ellenfélen átverekedve jutottak az elődöntőbe, de ott a Hull Cityvel már nem bírtak.

Megszenvedtek a manchesteriek

A másik sheffieldi klubnak, a másodosztályú Wednesdaynek is majdnem jó napja lett, hiszen már negyed óra után vezettek a Manchester City ellen idegenben, de a tavalyi bajnok óriási küzdelem árán, James Milner duplájával végül a 90. percben megfordította a mérkőzést, így elkerülte az újrajátszást.

Manchester City-Sheffield Wednesday

A Manchester United sem vette könnyedén az akadályt, amit a harmadosztályú Yeovil Town jelentett számukra, ugyanis csak a hajrában tudták eldönteni a mérkőzést. Az első – meglehetősen pazar – gólt Ander Herrera szerezte a 64. percben, majd a 89. percben Ángel Di María Wayne Rooney remek passzából talált be.

Yeovil Town-Manchester United 0-2

A londoniak nem panaszkodhattak

A Chelsea-nek nem voltak ilyen gondjai, ők simán bedarálták egy 3-0-val a másodosztályú Watfordot, bár kicsit ők is lassan kezdtek, hiszen az első gól Williantől csak az 58. percben jött, utána viszont Rémy és Zouma két perc alatt eldöntötték a 70. perctől a mérkőzést.

A tavalyi FA Kupa-döntő visszavágóján az Arsenal nem hagyott olyan izgalmakat, mint egy éve a Hull City ellen és Per Mertesacker góljával már a 20. percben vezetéshez jutottak. A végeredményt Alexis Sánchez állította be az utolsó 10 percbe érve egy remek csavarással, így az Arsenal egy sima 2-0-val verte azt a Hullt, ami ellen tavaly 10 perc után 0-2-ről, hosszabbításban tudott csak nyerni.

Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi eredményekkel.

Az FA Kupa vasérnapi eredményei

Dover Athletic(5.)-Crystal Palace(1.) 0-4
Sunderland(1.)-Leeds United(2.) 1-0
Queens Park Rangers(1.)-Sheffield United(3.) 0-3
Manchester City(1.)-Sheffield Wednesday (2.) 2-1
Southampton(1.)-Ipswitch Town(2.) 1-1
Stoke City(1.)-Wrexham(5.) 3-1
Aston Villa(1.)-Blackpool)2.) 1-0
Yeovil Town(3.)-Manchester United(1.) 0-2
Chelsea(1.)-Watford (2.) 3-0

Rovatok