Index Vakbarát Hírportál

Kivágta a Barca a sportigazgatóját

2015. január 5., hétfő 17:06

Azonnali hatállyal felbontotta Andoni Zubizarreta sportigazgató szerződését a Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu, olvasható a klub honlapján egy rövidke közleményben.

Bartomeu megköszönte a korábbi kapus elmúlt négy éves munkáját és profi hozzáállását. Zubizarreta a nemzetközi Sportdöntőbíróság decemberi ítélete után azt mondta, vállalja a felelősséget azért, hogy a csapatot 2016-ig kizárták az átigazolásból, a jövőjéről pedig Bartomeu dönthet majd. Ezt követően bontotta fel a szerződését a klub.

Miután Zubizarretával szerződést bontottak, a segítőjeként dolgozó Carles Puyol is lemondott posztjáról. Az egykori játékoslegenda a Facebookon jelentette be döntését. Ő tavalyi visszavonulása óta három és fél hónapot dolgozott a klubnak.

Rovatok