Index Vakbarát Hírportál

Már Suárezt is vinnék a Barcától az angolok

2015. január 8., csütörtök 11:55 | aznap frissítve

Miközben a Barcelonánál egyre csak nő a feszültség Lionel Messi és Luis Enrique vezetőedző között, egy másik problémával is foglalkozniuk kell, ez pedig a 80 millió euróért igazolt Luis Suárez. 

Az uruguayi csatár a vb-s harapásért kapott négy hónapos eltiltása után nem tudott beilleszkedni új klubjánál, három gólt rúgott eddig (egy a bajnokságban, kettő a Bajnokok Ligájában), és Angliában már arról cikkeznek, hogy ottani sztárcsapatok vinnék.

Ha a nyáron nagy átalakulások lesznek a Barcelonánál, akkor Suárez lehet az egyik távozó, az Arsenal mellett a Manchester United és a Manchester City is vevő lenne a csatárra, aki tavaly még a Liverpoolban játszott óriási formában. 

Az is beleszólhat az ügybe, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem vonta vissza a Barcelona büntetését, úgyhogy eltiltásuk miatt nem igazolhatnak új futballistát 2016 januárjáig, így bármennyit is kapnának az uruguayiért, nem költhetnék el azonnal. Azaz nem tudnák pótolni Suarezt, így vékonyodna a keretük.

Volt már olyan, hogy a Barcelona megszabadult egy nagy névtől, Zlatan Ibrahimovicot egy szezon után továbbadták, igaz, ő leginkább Pep Guardiolával nem jött ki, ezt azóta többször ki is jelentette. 

Rovatok