A magyar válogatott alapemberének számító Elek Ákosról már egy ideje lehet tudni, hogy kétéves diósgyőri kitérő után újra megpróbálna külföldön focizni, és ezzel semmi baj nincs: bármennyire is szeretjük az NB I.-et, tudjuk, hogy valahol Európa alján van, és egy 26 éves válogatott focistának nem lehet az a vágya, hogy karrierje végéig Pápán, Pakson és hasonló katlanokban szórakoztasson párszáz embert.

Aztán jött a nagy hír: Elek Ákos nagyon valószínű, hogy a kínai Csangcsun Jatajhoz igazol, leginkább azért, mert a DVTK-ban szerinte nem fizetnének neki eleget. Ezzel pedig el is értük a magyar foci újabb mélypontját.

Én már úgy nőttem fel, hogy nagyjából kétévente jön egy újabb mélypont, aminek köszönhetően mostanra a tíz évvel ezelőtti mélypontok már szép időknek tűnnek.

Soha nem gondoltam volna, hogy az én aranycsapatom az lesz, amelyik Horváth Ferenc két góljával leikszelt az olaszok ellen 2000-ben, vagy amelyik barátságoson verte meg Németországot 2-0-ra úgy, hogy Torghelle Sándor a Premier League-be szerződött. Hrutka János 1999-es szabadrúgásgóljára az angolok ellen már végképp könnyes szemekkel tudok gondolni.

Félreértés ne essék, focizni akkor sem tudtak már itton túlzottan, de legalább egy dolog megvolt bennük, ami nagyon úgy tűnik, hogy Elek Ákosban már nincs: a becsvágy.

Ez a becsvágy volt az, ami miatt a már akkor is körberöhögött magyar játékosok meg akarták mutatni, hogy márpedig tudnak ők focizni, és ezért lehetett még lengyelországi kitérő nélkül eligazolni a Bundesligába, vagy még jobb esetben valamelyik angol újonchoz.

Ehhez képest most egy a legjobb korban lévő játékos gondolja úgy, hogy a focitérképen abszolút fekete foltot jelentő Kína a jó hely neki, Dzsudzsák Balázs úgy van vele, hogy ha nem keresi “igazi nagycsapat”, akkor jól ellesz Moszkvában ilyen fizetésért, Vadócz Krisztián 29 évesen Indiában talált csapatot. Sőt, Rudolf Gergely Portugália helyett simán Győrt választja, Horváth Gábor 29 évesen Paksról vonul vissza, mert nincs kedve az egészhez, Koman Vladimir pedig ősz elején annyira örült neki, hogy a csapat nélkülisége miatt rendes nászútra mehet, hogy azóta se merült fel sehol a neve.

Hiszen miért akarna egy focista magasabb szinten focizni, vagy úgy általában focizni?

A lelátói elmélet szerint háromféle focista létezik: az egyik aki tud focizni, és akar is, ez a legideálisabb. Van még olyan, aki tud, de nem akar, ők az elhullott balhés tehetségek. A harmadik az a kategória, aki nem tud, de akar, és általában ilyenekkel töltődött fel a magyar bajnokság, és ezért lehetett kedvelni pár játékost.

Az elmúlt évben a fantasztikus programoknak köszönhetően sikerült kitermelnünk egy új kategóriát: azt, aki nem tud, és nem is akar focizni. Sőt, úgy általában dolgozni sem. Ha ilyen irányba haladunk, hamarosan ezek a zsenik emelik magasba a legendás kazah, üzbég, indiai és egyéb ázsiai focifellegvárakban a magyar foci zászlaját, legalább jól fizetve persze.