Index Vakbarát Hírportál

Tüdőbetegsége után is kellett a Poznannak Holman

2015. január 17., szombat 13:53

Lovrencsics Gergő csapattársa lesz a lengyel Lech Poznanban Holman Dávid. A 21 éves ferencvárosi csatár az ősszel sokat betegeskedett. Légmellet kapott - tüdejét kevésbé lehetett terhelni -, ezért egy percet sem játszott Thomas Doll csapatában.

Felgyógyult, a lengyelek pedig kiaknázhatják a képességeit. A vezetőedző, Maciej Skorza azt mondta, rendkívül technikás, ezért hasznát vehetik.

Holman a klub honlapján azt nyilatkozta, Lewandowski volt a példaképe, aki szintén a Lech játékosa volt, onnan vezetett az útja Dortmundba, ahol világsztár lett, most pedig a Bayern játékosa.

Holman kölcsönbe került a városba egy évre, 20-as lesz a mezszáma. A csapat jelenleg a harmadik a bajnokságban - a Legia hat ponttal vezet -, de ezen könnyen lehet változtatni, mert rájátszás lesz az első nyolc csapat között.

Rovatok