Index Vakbarát Hírportál

Benzema és Ronaldo 7 védő közt lőtt gólt

2015. január 18., vasárnap 14:12

Ebben a szezonban először állt a félidőben 0-0-ra a Real Madrid.

A Getafe a Barcelonával is gól nélküli meccset játszott, sokáig tudta magát tartani kapott gól nélkül az éllovassal szemben is.

Kroos ugyan nagy kapufát lőtt balla az első félidőben, de a Realból hiányzott a dinamika, és a kisebb madridi csapat addig jól bírta erővel a tömörülést a tizenhatoson belül.

A második félidőben aztán Benzema és Cristiano Ronaldo hét védő között megoldott egy helyzetet, ez pedig a 63. perc után azonnal könnyebbé tette a meccset.

A második félidő a Realé volt

A Getafe ugyanis valamelyest kitámadott, a Real pedig félelmetes kontráiból elővett egyet. Ronaldo remekül lőtte középre a labdát, amit Bale elegáns mozdulattal terelt a kapuba. A harmadik gólt Ronaldo fejelte.

A Real a félidőben vezeti a bajnokságot, pedig egy meccsel kevesebbet játszott, mint az üldözői.

A címvédő Atlético Madrid 2-0-ra verte a Granadát. Diego Simeone csapata - amely hét közben a városi rivális Real Madridot búcsúztatta a Király-kupa nyolcaddöntőjében - Mario Mandzukic büntetőjével szerzett vezetést az első félidőben, a végeredményt pedig Raúl García állította be.

Rovatok