Index Vakbarát Hírportál

A FIFA után az adóhatóság szállt rá a Barcelonára

2015. február 3., kedd 10:37

Jose Perals spanyol ügyész szerint a Barcelona 9 millió euró adót elcsalt Neymar átigazolásakor, ezért azt szeretné, ha a katalán klub bíróság előtt feleljen. Perals szerint ráadásul nemcsak a klub, hanem annak korábbi és jelenlegi elnöke is érintett több ügyben is, így ellenük is vizsgálatot indított, írja a spanyol AS.

Perals szerint Neymar átigazolási díja összesen 94,9 millió euró volt, ez viszont jóval meghaladja azt az 57,1 milliós összeget, amit a brazil leigazolásakor dolgozó elnök, Sandro Rosell közölt.

Az ügyész állítása szerint a katalán klub szövevényes üzleteken keresztül 2011-től kezdve folyamatosan utalt át úgy összegeket Neymar családjának és az átigazolásban komoly szerepet játszó N&N Consultoriának, hogy azt elfedte a hatóságok elől. Állítólag a Santosszal négy, Neymarral és képviselőivel pedig hét szerződést írtak alá, mire a brazil a Barcelonához került.

A Santosszal többek között 7,9 milliós együttműködésről és egy 4,5 milliós barátságos mérkőzésről egyeztek meg, Neymarral különböző bónuszokról kötöttek egyezséget, míg az őt képviselő cégek különböző szolgáltatásokért kaptak nagyjából 16,5 millió eurót.

A korábbi elnök, Sandro Rosell 2014 januárjában mondott le posztjáról, de tagadta, hogy bármiben hibázott volna. A klub mostani elnökét, Josep Maria Bertomeut szintén egy Neymarhoz kötődő ügy miatt vizsgálják. Ő állítólag 2,8 millió euró adót csalt el a Neymar szülei által vezetett N&N Consultoria Esportiva e Empresarial Ltda-val kötött üzletei közben.

A Barcelona korábban már ugyan utólag befizetett 13,5 millió eurót az adóhatóságnak, hogy rendezze az ügyet, de az ügyészség szerint a mostani tárgyalást csak úgy kerülhetik el, ha beismerik bűnösségüket és elfogadják az ügyészek által javasolt büntetést.

Rovatok