Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz Orbán bizalmasáé az újpesti foci

2015. február 5., csütörtök 17:57

"Miután egyre nagyobb döbbenettel figyeltük, milyen megalapozatlan hírek jelennek meg a médiában az Újpest FC-ről, úgy döntöttünk, megosztunk néhány valós információt a klub jelenlegi helyzetéről - hiteles forrásból" - kezdődik a klub hivatalos honlapján a közlemény.

Eddig azért nem reagáltak a különböző hírekre, mert úgy gondolták, nem tulajdonítanak jelentőséget a pletykáknak, hanem továbbra is teszik a dolgukat.

"A komoly munkára fektetjük a hangsúlyt, hiszen a cél, hogy csapatunk minél jobban teljesítsen a pályán. Emellett igyekeztünk pozitívan hozzáállni a helyzethez – ezért vártunk eddig a reflektálással."

A közlemény kitér arra, hogy tavaly novemberben valóban volt egy érdeklődő, aki meg akarta vásárolni a klubot. Hamar kiderült, hogy a potenciális vevőnek az Újpest FC semmilyen értéket nem képvisel, így gyakorlatilag fillérekért, jelképes összegért akarta azt megvásárolni.

"Rendkívül meglepett minket, hiszen az Újpest FC egy patinás, kiemelkedő múlttal és gyökerekkel rendelkező klub, amely nem csak eszmei értéket képvisel. Így természetesen nem láttuk értelmét a további egyeztetéseknek a jelölttel és elálltunk a klub esetleges értékesítésétől. Jelenleg semmilyen tárgyalás nem folyik a klub eladásáról" - nyomatékosítják.

Az a hír terjedt el január végén, hogy Győri Tibor, Orbán korábbi bizalmasa szeretne befektetni Újpesten. 10-15 millió euró lenne egyébként a klub ára. Ezt cáfolták ezzel az írással.

"Továbbra is próbálunk megfelelni és teljesíteni az adott körülmények között. Nem titok, meg kellett tanulnunk, hogy a nehéz feltételek mellett is képesek legyünk maximális teljesítményt nyújtani. Nekünk ugyanis nem adatott meg az a luxus, hogy minden feltétel adott legyen a játékhoz, hogy ne kelljen olyan feladatokkal megbirkóznunk, amelyek nem, vagy nem kizárólag a játékról szólnak. Rossz napokon azon is elgondolkodunk, hogy vajon más kluboknál miért tűnik az élet sokkal egyszerűbbnek. Jobb napokon persze – amelyek szerencsére inkább jellemzik a klubot –, igyekszünk nem foglalkozni a hasonló jellegű problémákkal, hanem keményen dolgozunk. Tesszük, amit mindig is tettünk: minőségi futballért küzdünk" - jelentették ki sejtelmesen.

Rovatok