Index Vakbarát Hírportál

Futball-U20: gyenge a gerincük, nem tudnak sprintelni

2015. február 11., szerda 14:35

Sokkterápiával próbálta felrázni a nyári, új-zélandi világbajnokságra készülő U20-as válogatottat Szalai László, aki Mészöly Gézát váltotta a csapat kispadján. Erre főleg a 2014-es, itthoni, U19-es Eb-n mutatott gyenge teljesítmény miatt volt szükség, ahol Ausztria 3-1-re, Portugália 6-1-re vert minket, majd az Izrael elleni 2-1-es győzelemmel mégis sikerült kijutni a vb-re.

A módszerről Szalai azt mondta, hogy „talán szokatlan volt, mert eddig mindenhol azt hallották, hogy milyen frankó minden körülöttük. Próbáltuk ezernyi adattal szemléltetni számukra, hogy mit kellene megugrani. Kis túlzással ajándékba kapták ezt az U20-as vb-t, mert más válogatottakkal ellentétben nekik egy meccset kellett megnyerni.” Ennek ellenére, ha már összejött a szereplés, meg kell próbálni élni vele a szövetségi kapitány szerint.

A válogatott lemaradását jól mutatja, hogy a játékosok gerince és környéke nem bírja az erősebb terhelést, ezen elsősorban Klink Zoltán új erőnléti edzőnek kell majd változtatnia. Ez kivitelezhető, az edzőtáborban már hat nap alatt sikerült javulást elérnie a játékosoknál. A felelősség viszont nem csak a hazai akadémiai rendszeren van, ugyanis a válogatottak egy része már a felnőtt kerettel edz klubjában, mégsincs nagy különbség.

„Alapvetően a mai generációval gond van ezen a téren, hiszen a mozgáshiányos életmód a jellemző idehaza. Külföldön más a sporthoz való hozzáállás, már a testnevelés órákban nagy a különbség, de említhetnénk a táplálkozásbeli különbségeket is” – fogalmazott Szalai a szerdai sajtóbeszélgetésen.

Kiemelte azt is, hogy míg Arjen Robben vagy épp Gareth Bale képes 36-38 km/h-s sebességgel futni, addig az általuk lemért meccseken csak két olyan futást láttak, ami sprintnek nevezhető, vagyis 27 km/h-s sebességű volt.

A keretben több változás is lehet a nyári Eb-hez képest, több új embert is kipróbálna Szalai László, míg a külföldön futballozókat el kell majd kérni a kluboktól, mert a május legvégén kezdődő vb belelóg a bajnokságok végébe - mondta Szalai az MTI-nek.

A magyar válogatott Brazíliával, Észak-Koreával és az afrikai torna későbbi győztesével került egy csoportba. A világbajnokságot Új-Zéland rendezi május 30. és június 20. között.

Rovatok