Index Vakbarát Hírportál

Mourinho és Guardiola is boldog az iksszel

2015. február 17., kedd 23:47

José Mourinho állítása szerint 5 olyan játékost is kénytelen volt pályára küldeni a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn, akik nem voltak teljesen egészségesek. „Öt olyan játékosom játszott, akik nem edzettek az Everton-meccs óta. Csak tegnap, a sajtó kedvéért voltak ott a melegítésen, ez meg is látszott rajtuk, úgyhogy elégedett vagyok az eredménnyel. Majd a Stamford Bridge-en eldől minden” - mondta a portugál, aki szerint Braniszlav Ivanovics gólja után ugyan nyerhettek is volna, de ugyanúgy a vereség is kinézett nekik. Utóbbi elkerülését elsősorban a kapus Thibaut Courtois-nak köszönte.

A belga kapust méltatta az angolok gólszerzője, Ivanovics is, aki szerint remek dolog, ha három fantasztikus csatár ellen egy ilyen játékos áll mögötte. Ugyancsak Courtois-t dicsérte David Luiz: ő azt mondta, hogy a belga nélkül a PSG simán megnyerte volna a meccset.

A lvivi meccs után Pep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője azt mondta, saját dolgukat nehezítették meg, főleg Xabi Alonso kiállításával. „Irányítottuk a meccset, de nem voltak helyzeteink. Ez sajnálatos, mert egy idegenbeli gól mindig fontos, de legalább otthon folytatjuk.”

Rovatok