A Szovjetunió nem azonos Oroszországgal, és ezt semmi sem mutatta meg jobban mint a futballban bekövetkezett változások.
Az orosz futball rögtön a Szovjetunió felbomlása után súlyos önértékelési válságba került, és egy hatalmas traumával kellett szembenéznie. Súlyos hiba volt ugyanis azt gondolni, hogy a szovjet válogatott nemzetközi ereje azonos az orosz futballválogatottéval.
A szovjetek háromszor negyeddöntősök, egyszer negyedikek lettek világbajnokságon. 1956-ban olimpiai aranyat, 1972-ben és 1976-ban bronzot nyertek, az Eb-ken 1960 és 1988 között négyszer is dobogóra állhattak. Ezt a sikert azonban az orosz válogatott távolról sem élhette meg.
Sőt 1994 és 2014 között csak a rendezettek felén, mindössze háromszor szerepeltek vb-n, de gyalázatos, 18., 22., és 24. helyezéssel végeztek, míg az Eb-ken egy 14. és egy 10. pozíció azt igazolta, az utódállamok kiválásával nemhogy meggyengült a honi foci, hanem szinte el is tűnt a nemzetközi térképről.
A 2008-as Eb-bronz azt sejtette, hogy valami elindult, de a válogatott szégyenszemre a 2010-es vb-részvételt sem tudta kivívni.
Klubszinten sem alakult jobban a helyzet. A korabeli erősorrend alapján a szovjet bajnokságot Európa második legnívósabb bajnokságának tartották, 1991-ben három csapat is negyeddöntőt játszhatott az európai kupákban. Egy évtized sem kellett, és az orosz csapatok eltűntek a nemzetközi porondról, a bajnokság színvonala pedig évről-évre jelentősen esett. A beruházások, és a pénz hiánya végül azt eredményezte, hogy a legjobb orosz futballisták külföldre igazoltak.
Egészen bizonyos, hogy Vlagyimir Putyin 2000-es elnökké választása nagy hatással volt az orosz futballéletre, és Oroszország vezető állami cégei, leggazdagabb üzletemberei egymás után álltak be egy-egy klub mögé.
Temérdek pénz özönlött az orosz futballba, annyi, hogy 15 év alatt – értékét tekintve – a hatodik helyre jött fel a Premjer Liga. 1,01 milliárd eurós értékével csak az angol, a spanyol, az olasz, a német és a francia előzi meg. A Zenit 60 millió eurót sem sajnált a brazil Hulkért, amellyel minden idők legdrágább orosz igazolása lett.
Bár a CSZKA 2005-ös és a Zenit 2008-as UEFA-kupa sikere mindenféleképp komoly eredménynek számít, az orosz futballba befektetők feje a Bajnokok Ligájában mutatott sikertelenségek miatt fáj inkább. 2003 óta a csoportkört csak négyszer sikerült túlélnie orosz csapatnak, közülük csak a 2010-es CSZKA jutott túl a nyolcaddöntőn, de utána egyből kiesett.
A mostani szezonban a Zenit és a CSZKA sem jutott túl a csoportjából.
Hiába érkeznek igazi sztárnak számító futballisták az orosz bajnokságba, a nézők továbbra sem tolonganak a stadionokban. A legutóbbi adatok szerint a 10 901-es átlagnézőszem csak a kilencedik legtöbb a kontinensen, még a belga, és a svájci bajnoki meccsekre is többen járnak átlagban. Könnyen lehet, hogy az orosz bajnokság egyik legsúlyosabb problémája, a huliganizmus a fő elrettentő erő. Tavaly májusban például a Zenit-Dinamo bajnokin a szenpétervári ultrák az egyik moszkvai futballistát verték meg a pályán, amelynek csupán stadionbezárás és pénzbírság lett a vége.
Az orosz futball ereje egyelőre csak a pénzügyi háttereken látszik, de ezen a bástyán is megjelentek az első repedések. Az ukrán válság miatt Oroszországgal szembeni szankciók mély sebeket ejtettek a rubelen, az árfolyamcsökkenés pedig odavezetett, hogy az UEFA a pénzügyi fair play megsértése miatt komoly aggodalmát fejezte ki egy-két klubbal szemben.
Ezt nyomatékosítva, a Zenitre tavaly már 12 millió eurós büntetést szabtak ki, és hasonlóan járt az akkor még élvonalbeli Anzsi Mahacskala is. Ha ez a gazdasági folyamat tartós lesz, vége a drága futballisták vásárlásának.
Az orosz futballt féltők társasága szerint nem is lenne ez olyan nagy baj. Egy helyi futballal foglalkozó oldal szerint nemcsak a külföldiek, hanem a legtöbbre taksált orosz játékosok is túl vannak értékelve. Ezen a listán például CSZKA-s Alan Dzagojev értéke 20 millió euró, Dzsudzsák Balázs Dinamós csapattársa Alekszamdr Kokorin pedig 18 milliót ér.
Óriási ellentmondás ez annak fényében, hogy sem a válogatott, sem pedig a klubcsapatok szinte semmilyen nemzetközi sikert nem értek el az elmúlt években.
A másik fontos kérdés a hazai futballisták és a külföldiek aránya. Többen vannak azok, akik eltörölnék az idegenlégiósok számának korlátozását. Egy új javaslat szerint a következő idénytől a 25 fős keretben maximum tíz külföldi szerepelhet, a mostani bajnokságban a szabály négy orosz játékos kezdőbe nevezése.
Ettől függetlenül sokan egy új ifjúsági program kidolgozását szorgalmazzák. Egy olyan koncepciót, amelyben ezt a rengeteg pénzt akadémiákra, utánpótlás-nevelésre fordítanák, mert az az elmúlt időszakban bebizonyosodott, drágán összevásárolt külföldi zsoldosokból nem lesz erős hadsereg.
Putyin és az orosz futball számára a 2018-as futball-világbajnokság adhat némi erőt a visszakapaszkodásra.
Gigapénzekről van szó, hiszen 30 milliárd euróra becslik a rendezés költségeit, közel kétszer annyiba, mint Brazíliában. Nem véletlen az sem, hogy az államfő már sugallta, számít az üzleti körök segítségére is, a klubokat most is támogató oligarchák a sportlétesítmények finanszírozásába is beszállnak. Sőt Putyin még Roman Abramovicsnak, a Chelsea tulajdonosának is szerepet szán, hogy pontosan milyet, arról nem beszélt.
Három stadiont felújítanak, tizenegy újat építenek, szállodákat húznak, utakat építenek. Szakértők szerint, ahogy a szocsi téli olimpiánál is történt, a most becsült összegek messze lesznek a végleges költségvetéstől.
Bár az orosz futballdrukkerek boldogok és várják a vb-t, félő, hogy a most befektetett összegek megint nem az orosz futball felemelkedését szolgálják.