Index Vakbarát Hírportál

Rasszista Chelsea-drukkerek a párizsi metrón balhéztak

2015. február 18., szerda 08:19

Különösebb botrány nélkül ért véget a Chelsea párizsi BL-meccse, azért akadtak gondok a városban, a Paris SG elleni találkozó előtt.

Nem volt szerencséjük azoknak a színesbőrű utasoknak, akik a Richelieu-Drouot állomásan szerettek volna metróra szállni, ráadásul abba a kocsiba, amelyben az angol drukkerek tartózkodtak. A Guardian közölt egy amatőr felvételt is, amelyen jól látszik, hogy egy utast a drukkerek nem engednek a kocsiba szállni, sőt le is lökdösik onnan. Közben az angolok büszkén énekelték: "Rasszisták vagyunk, rasszisták vagyunk, és nekünk így jó."

A francia rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a Chelsea egyik szóvivője pedig azt mondta a Guardiannak, hogy az ilyen magatartás gyalázatos, és nincs helye sem a futballban, sem a társadalomban.

"Támogatjuk, hogy büntetőjogi lépések történjenek a tettesekkel szemben, s ha bebizonyosodik, hogy a bérleteseink vagy a drukkereink részt vettek ebben a cselekedetben, akkor ellenük a legszigorúbb intézkedéssel lépünk fel, beleértve azt is, hogy kitiltjuk őket a stadionunkból" - jelentette ki a szóvivő.

A meccsen aztán különösebb balhé nem történt, a vége 1-1-s döntetlen lett.

Rovatok