Index Vakbarát Hírportál

Rettentő kínosat hibázott a Celtic-kapus

2015. február 20., péntek 09:51

Hiába voltak nagy védései a Celtic-kapus Craig Gordonnak a csütörtök esti Inter elleni Európa Liga-meccsen, harmadik bekapott góljánál akkorát hibázott, hogy még egy ideig mindenki erről beszél majd. 

Pedig nem állították megoldhatatlan helyzet elé, amikor egy előreívelt labdát kellett volna leszednie a vendégek támadója elől. De elszámította magát, a vetődés ellenére csak belepiszkálni tudott, megfogni nem, úgyhogy az interes Palaciónak már csak be kellett gurítania a labdát. 

Craig Gordon hibája az Inter ellen

"Nem mértem fel jól a helyzetet, a labda kipördült a kezeim közül, gyakorlatilag odaadtam a csatárnak. Ilyen a kapusok élete. De aztán a szünetben benyomtam az újraindítás gombot, összeszedtem magam, igyekeztem nagy védéseket bemutatni, és a feladatomra koncentrálni" - mondta Gordon, akit a hazai közönség éltetett a hibája ellenére. 

Az Inter ezzel vezetett a góllal vezetett egy őrült félidő után 3-2-re, de nem sikerült kihúzniuk a végéig, a skótoktól Guidetti a 93. percben egyenlített. Ezzel lett 3-3, a visszavágó jövő héten lesz Milánóban. 

Rovatok